Szerdán az utolsó két nyolcaddöntővel kialakult a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének a mezőnye, azaz már csak nyolc csapat maradt állva az idei sorozatban. A három angol klub, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City mellett két német, a címvédő Bayern München és a Borussia Dortmund, valamint egy-egy francia, spanyol és portugál csapat, jelesüla Paris Saint-Germain, a Real Madrid és az FC Porto várhatta a sorsolást. A negyeddöntőkkel együtt az elődöntők párosításait is megtudhattuk.
Az biztos volt, hogy ebben a szakaszban már lesz igazi, akár döntőnek is beillő rangadó. Ha megemlékeztünk róla, hogy három angol csapat van a mezőnyben, azt is emeljük ki, hogy német edzőből viszont egyenesen négy: Hansi Flick (Bayern München), Edin Terzic (Borussia Dortmund), Jürgen Klopp (Liverpool) és Thomas Tuchel (Chelsea) személyében.
A sorsolást irányító olasz Giorgio Marchetti, az UEFA versenysorozatokért felelős igazgatója
külön is kiemelte Budapest és Bukarest segítségét, hiszen a két két főváros több BL-nyolcaddöntőnek is kiváló házigazdája volt.
A sorozatnak ebben a szakaszában már bármelyik két csapat szembe kerülhetett egymással.
Hamit Altintop először a Manchester City nevét húzta ki, Pep Guardiola csapat a Borussia Dortmunddal találkozik. A Juventust nem kis meglepetésre búcsúztató FC Porto a Thomas Tuchel és Lőw Zsolt által irányított Chelsea-vel került szembe.
A címvédő, a Hansi Flick irányítása alatt már 19 BL-meccsen, így az idiei kiírásban is veretlen Bayern München a nyolc között a Paris Saint-Germainnel játszik, azaz megismétlődik a tavalyi döntő!
A negyedik negyeddöntő pedig egy újabb klasszikus BL-csúcstalálkozó lesz a sorozatot 13-szor megnyerő Real Madrid és a hétszeres győztes Liverpool között.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosításai:
Manchester City–Borussia Dortmund
FC Porto–Chelsea
Bayern München–Paris Saint Germain
Real Madrid–Liverpool
Az elődöntőben újabb óriási összecsapás van kilátásban, hiszen a Bayern–PSG negyeddöntő győztese a Manchester City–Dortmund párharc továbbjutójával találkozik majd.
Az elődöntők ágai pedig így néznek ki:
Bayern München/Paris Saint Germain – Manchester City/Borussia Dortmund
FC Porto/Chelsea – Real Madrid/Liverpool
A negyeddöntők első mérkőzéseire április 6-7-én, míg a visszavágókra egy héttel később, április 13-14-én kerül sor. Az elődöntők párharcait április 27-28-án, illetve május 4-5-én, míg a döntőt május 29-én rendezik az isztambuli Atatürk Stadionban.