IMOLA, ITALY - APRIL 18: Max Verstappen of the Netherlands driving the (33) Red Bull Racing RB16B Honda during the F1 Grand Prix of Emilia Romagna at Autodromo Enzo e Dino Ferrari on April 18, 2021 in Imola, Italy. (Photo by Clive Mason - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Max Verstappen úgy véli, a padlólemezt érintő szabályváltozások a Red Bullt érintették a legkevésbé, aminek következtében előreléptek. A holland pilóta szerint teljesen más érzés annak tudatában pályára gurulni, hogy reális esélye van a pole pozícióra vagy éppen a győzelemre.
Két futam után nagyon úgy tűnik, hogy Max Verstappen idén méltó kihívója lehet Lewis Hamiltonnak, a Red Bull pedig a Mercedesnek. A két versenyző egy-egy pole pozícióval, illetve diadallal rendelkezik, de az energiaitalosok pilótájának akkor is megvolt a lehetősége az első helyre, amikor az végül nem jött össze, legyen szó akár a Bahreini Nagydíjról, akár az imolai kvalifikációról.
Verstappen 2016-ban lett a Red Bull versenyzője, azóta pedig a bikások rendre beragadtak a szezonrajtnál, aminek következtében nem volt esélyük a világbajnoki cím megszerzésére. Ennek megfelelően a holland pilótának még soha nem volt ehhez hasonló tapasztalata az F1-ben, és állítása szerint egy ennyire jó kezdésnek mentális hatásai is vannak.
Erősen kezdtük a szezont, a legjobban, amióta én a csapatnál vagyok
– olvashatóak a szavai a Portugál Nagydíjat felvezető Red Bull-közleményben. – Az eddigi nagydíjhétvégéken nagyon is éreztük, hogy esélyünk van a győzelemre, és az ember teljesen más állapotba kerül, amikor tudja, hogy harcolhat a pole-ért. Az elmúlt évek során sokat tanultunk.”
A Milton Keynes-i istálló nagyot lépett előre a tavalyi idény nagy részéhez képest, aminek több oka is lehet. Egyrészt a szezon végén távozó Honda előrehozta a 2022-re szánt fejlesztéseit, de sokan úgy vélik, hogy a csapat filozófiája kevésbé volt érzékeny a padlólemezt érintő szabályváltozásokra. Utóbbi érveléssel Verstappen is egyetért.
„Elégedett vagyok az RB16B-vel, gyorsabb, valamint jobb a tapadása és az egyensúlya [mint a tavalyinak] – magyarázta. –
A padlólemez miatt veszítettünk a leszorítóerőből, de valamivel kisebb mértékben, mint más csapatok, és ez megmutatja, hogy nagy lépést tettünk előre.”
A holland pilóta ezzel az idei év legfontosabb technikai változására, vagyis a visszavágott padlólemezre utalt, ami a jelek szerint inkább az alacsony padlószöggel rendelkező istállókat hátráltatja. Hozzá kell tenni, hogy pont saját főnöke, Christian Horner árnyalta a képet, miután kijelentette, szerinte az adott pályától is függ, hogy melyik megközelítés működik jobban.
A szezon egyik legfontosabb kérdése, hogy végig olyan szoros lesz a küzdelem, mint az első két hétvégén, vagy idővel valamelyik istálló ellép a másiktól. Verstappen többször is kiemelte, hogy a világbajnoki címhez mindenképpen fejlődniük kell. „Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon hosszú a szezon, szóval koncentráltnak kell maradnunk, én pedig mindig előretekintek. Imolában nem nyújtottunk tökéletes teljesítményt.”