A tenger a világgazdaság egyik legfontosabb színtere.
A hajózás fontos szerepet tölt be a kereskedelemben, az utasszállításban, a szórakoztatóiparban és a vendéglátásban is.
A globalizáció, az éghajlatváltozás, a tömegtermelés, az iparosítás, a személyszállítás széles néprétegek számára történt elérhetővé válása, az online áruházak térhódítása és a gyorsaság igénye külön-külön is jelentős rizikófaktort jelentenek a balesetek és a katasztrófák bekövetkezhetősége szempontjából.
A Titanic 1912-es katasztrófája vízválasztó volt, mert ennek következményeképpen 1914-ben 13 ország aláírta az Életbiztonság a tengeren (SOLAS) egyezményt. Ugyanakkor csak öt ország ratifikálta, és bár az első világháború kitörése miatt soha nem is lépett életbe, de alapjául szolgált a későbbi hasonló nemzetközi szerződéseknek.
A jelenleg is hatályos SOLAS-egyezményt 1974-ben írták alá, Magyarország a 2001. évi XI. törvénnyel ültette át a belső jogrendszerébe.
A Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet 1948. március 17-én hozták létre a hajózás ellenőrizhetőbbé tétele és a SOLAS-egyezmények folyamatos felülvizsgálata érdekében.
A jelen elemzésben bemutatott balesetek, katasztrófák ugyanakkor arra világítanak rá, hogy a tengerészeti egyezmények, szabályozások időről időre kiegészítésre, frissítésre szorulnak - amellett, hogy az egyezmények és a nemzetközi hajózási szabályok az egységességet és az iparág biztonságát szolgálják. Sokszor előfordul azonban, hogy a hiba nem csak emberi mulasztás, az időjárási viszontagságok, bizonytalanságok ugyanannyira közrejátszhatnak az események tragikussá válásában.
Halifax városa az első világháború idejében a Brit Királyi Haditengerészet egyik legfontosabb bázisa és hadikereskedelmi központja volt az amerikai kontinensen. Az itt található kikötő a háború utolsó éveire jelentős forgalommal büszkélkedhetett: naponta futottak ki innen hadianyagokat szállító hajók Európába, és gyakran érkeztek ide az európai hadszínterekről sebesülteket szállító kórházhajók. Mindezeken kívül itt állomásozott Kanada hadiflottája is.
A stratégiailag nagyon fontossá vált kikötőt a német tengeralattjáró-hadviselés miatt nehéz hálókkal védték,
ami meglehetősen korlátozottá tette a hajók közlekedését.
Az SS Imo norvég teherhajó 1917. december 3-án érkezett Halifax kikötőjébe semleges ellenőrzés és üzemanyag-felvétel céljából. A hajónak 2 nappal később kellett volna távoznia, de elhúzódott a tankolás, és a védőháló is késleltette indulását.
Az SS Mont Blanc francia teherhajó 1917. december 5-én New Yorkból érkezett a kikötőbe, és az Európa felé tartó konvojhoz kellett volna csatlakoznia, egy vihar miatt azonban késve ért ide, a védőhálót már lehúzták, és így nem tudott a partnál dokkolni.
A norvég teherhajó, amely már így is jelentős késésben volt, a megengedett legnagyobb sebességet túllépve hagyta el a kikötőt 1917. december 6-án kora reggel,
miután a védőhálót felhúzták.
Ezen a reggelen nagy köd lepte el a várost, így az SS Imo nem vette észre, hogy egyenesen a francia teherhajó felé tart. A francia révkalauz kürtjelzését meghallva hátramenetbe kezdett, de elkésett.
A norvég hajó nekiütközött a francia hajótörzs elülső részének,
a fedélzeten tárolt benzollal átitatott acélhordók pedig felborultak, tartalmuk kiömlött. Az SS Imo hátrálásának következtében szikra keletkezett, ez pedig meggyújtotta a kiömlött benzolt. Az SS Mont Blanc fedélzete tűzbe borult, de a legénysége szerencsére idejében el tudott menekülni. A francia hajó ezután rövidesen felrobbant.
A robbanás következtében kb. 2000 ember lelte halálát, akiknek a többsége kanadai volt, a sérültek számát 9000-re becsülték.
Két négyzetkilométeres körzetében minden épület összeomlott. A robbanás szökőárat okozott a kikötőben, az általa generált nyomáshullám pedig fákat és oszlopokat csavart ki, hajókat rongált meg.
Néhány órán belül vonatszerelvényeken érkezett a segítség mentőcsapatok és segélyszállítmányok formájában az Egyesült Államokból és Kanada városaiból.
Kérjük, lapozzon a Doña Paz és az Exxon-Valdez baleset felelevenítéséhez!