2020. július 25-én a panamai zászló alatt hajózó japán
MV Wakashio teherhajó, amely 4000 tonna üzemanyagot szállított, Mauritius közelében futott zátonyra,
többtonnányi dízellel és olajjal árasztva el az Indiai-óceánt. Ezernyi tengeri élőlény került veszélybe, korallzátonyok semmisültek meg, de a baleset élelmiszerbiztonsági kockázatokat is rejtett magában.
A beszámolók jelentős ökológiai, környezeti katasztrófától voltak hangosak,
a történtek következtében vészhelyzetet is hirdettek. Később kiderült, hogy számos delfin is életét vesztette a szennyezett vízben. A mauritiusi természetvédelmi alap ügyvezető igazgatója, Deborah de Chazal beszámolt arról, hogy
merülőfalakat helyeztek el a hajó és más fontos helyszínek, így a közeli Kék-öböl körül a szennyeződés felfogása érdekében.
Mivel az üdülőparadicsom nem tudta egyedül kezelni az olajszennyezést, külföldről (Japántól, Franciaországtól és az ENSZ-től) kért és kapott segítséget.
A Nagashaki Shipping cég tulajdonában lévő hajó egyébként Brazíliából indult, úti célja Szingapúron keresztül Kína lett volna.
Miután
a hajó kettétört, a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy kivontatják a nyílt óceánra,
és hagyják azt elsüllyedni. Csodával határos módon a baleset nem követelt halálos áldozatot. A balesettel kapcsolatos fejleményeket az Origo is nyomon követte.