Thomas Tuchel sérülés miatt nem számíthatott N'Golo kantéra és az amerikai válogatott Christian Pulisicre, valamint Reece James eltiltás miatt nem lehetett ott az Aston Villa ellen. Az Atlético Madridtól kölcsönvett Saúl Niguez azonban a kezdőben kapott lehetőséget.
A német szakember így a
Mendy – Chalobah, Silva, Rüdiger – Hodson-Odoi, Kovacic, Niguez, Alsonso – Ziyech, Havertz - Lukaku
tizenegynek szavazott bizalmat.
A Chelsea remekül kezdte a találkozót és már a 10. percben megszerezte a vezetést Romelu Lukaku góljával.
Kovacic ugratta ki remek ütemben a belga csatárt, aki egy szép csel után a kapu bal alsó sarkába lőtt. Lukaku a nyári visszatérése óta az első gólját szerezte a Stamford Bridge-en.
A folytatásban éledezett a birminghami együttes, és sokkal veszélyesebben játszott, minta Chelsea, azonban Watkins és Konsa sem tudta gólra váltani a gólhelyzetét, így a londoniak egygólos előnnyel vonulhattak szünetre.
A fordulás után aztán ismét a Chelsea szerzett gólt. A Mings röviden hazaadott labdájára Mateo Kovacic csapott le, majd a kapus mellett a hosszú sarokba emelt.
A horvát középpályás először lőtt gólt és osztott ki gólpasszt a PL-ben ugyanazon a mérkőzésen. Pályafutása során viszont ez volt a harmadik ilyen eset, ugyanis 2014-ben az Inter, 2017-ben pedig a Real Madrid színeiben vette ki a részét két gólból egy meccsen.
A hajrában még szépíthetett volna az Aston Villa, Ezri Konsa kapu közepébe tartó fejesét azonban könnyedén védte Mendy.
A hosszabbításban aztán újabb gólnak örülhetett a Stamford Bridge közönsége, ugyanis Romelu Lukaku beállította a 3-0-s végeredményt.
Azpilicueta passza után Lukaku elemi erővel bombázott a bal felső sarokba.
A Chelsea ezzel a klub történetének 600. győzelmét aratta a Premier League-ben. A Bajnokok Ligájában címvédő londoni együttes - amelynek másodedzője Lőw Zsolt - továbbra is veretlen és pontszámban beérte a Manchester Unitedet, amely jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát.
Premier League, 4. forduló:
Chelsea-Aston Villa 3-0 (1-0)
8Jacob Ramsey |
15Romelu Lukaku |
28Tyrone Mings |
49Mateo Kovacic |
61Marcos Alonso |
90John McGinn |
90Matt Targett |
93Romelu Lukaku |
Steer
Cash
Konsa
Tuanzebe
Mings
Targett
McGinn
Luiz
Ramsey
Ings
Watkins
Chelsea
16Edouard Mendy |
14Trevoh Chalobah |
6Thiago Silva |
2Antonio Ruediger |
20Callum Hudson-Odoi 82 |
8Mateo Kovacic 49 15 |
17Saul Niguez 46 |
3Marcos Alonso 61 |
22Hakim Ziyech |
29Kai Havertz 64 |
9Romelu Lukaku 93 15 |
24Reece James |
7N'Golo Kante |
10Christian Pulisic |
1Kepa Arrizabalaga |
4Andreas Christensen |
5Jorginho |
11Timo Werner |
12Ruben Loftus-Cheek |
18Ross Barkley |
19Mason Mount |
21Ben Chilwell |
28Cesar Azpilicueta 93 |
Aston Villa
12Jed Steer |
2Matty Cash |
4Ezri Konsa |
16Axel Tuanzebe |
5Tyrone Mings 28 |
3Matt Targett 90 |
7John McGinn 90 |
6Douglas Luiz 80 |
41Jacob Ramsey 56 8 |
20Danny Ings 69 |
11Ollie Watkins |
17Trezeguet |
39Keinan Davis |
1Emiliano Martinez |
10Emiliano Buendia |
38Viljami Sinisalo |
25Morgan Sanson |
15Bertrand Traore |
18Ashley Young |
19Marvelous Nakamba |
21Anwar El-Ghazi |
30Kortney Hause |
31Leon Bailey |
35Cameron Archer |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |