A 21 esztendős Torres múlt szerdán, az olaszok elleni elődöntőben duplán nyerőembernek bizonyult, ám a második félidőben lecserélték, miután megsérült a jobb lába. Ezt követően kérdéses volt szereplése a franciák elleni, végül 2-1-re elvesztett vasárnapi fináléban, amelyen aztán fájdalmai ellenére kezdőként 84 percet játszott.
Az angol bajnok Manchester City csütörtöki bejelentése szerint Torres a jobb lábában szenvedett el kisebb törést, ugyanakkor a felépülés várható időtartamáról a klub nem tett említést, mivel a játékosra további vizsgálatok várnak Manchesterben.
Spanyol médiaértesülések arról szólnak, hogy hat hét körüli kihagyásra számíthat Torres, aki így november végén lehet ismét bevethető. Ezzel a City legalább hét bajnokiját kihagyja, köztük az idény első manchesteri derbijét is, amelyet az Old Traffordon játszanak november 6-án a United ellen.