Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az ókori Rómábanfullóknak hívták a mosodásokat, akik habár társadalmi megbecsülésnek örvendtek,
súlyos büntetést kaphattak a tönkretett, elszakított, elszíneződött, vagy nem tökéletesen tisztán visszaadott ruhákért.
Ennek magyarázata, hogy egy öltözék akkoriban sokkal többet ért, mint napjainkban, aminek minősége azonban minden mosás után némileg romlott is. A legendák szerint például Heliogabalus császár nem csak viselni, de megérinteni sem volt hajlandó egy, már mosáson átesett ruhadarabot.
Azonban nem csupán unalmas és a büntetés kockáztatásával járó munka volt a mosás, hanem valójában undorító is. A ruhatisztítás három folyamatból állt: a szennyest először kisebb kádakba helyezték, ezekbe különféle lúgos vegyi anyagokkal telített vizet és meleg vizeletet öntöttek, majd nekiveselkedtek a szappanozásnak.
Az ókori Róma mosóanyaga a vizelet volt
– ugyanis ennek ammóniatartalma segített a tisztításban -, ezt a kereskedőhelyek és nyilvános illemhelyek előtt elhelyezett edényekben gyűjtötték össze. A mosodások ezután beleültek, vagy beleálltak a kádakba és a lábukkal taposták a koszos ruhaneműket, amiket később kézzel is alaposan megsikáltak, majd jól kicsavartak. Ezután kerülhetett sor a hosszadalmas öblítés folyamatára, amelyet olyan, édesvízzel feltöltött medencékben végeztek el, amelyek gyakran közvetetten kapcsolódtak a városi vízellátáshoz. A medencék egyik oldalán be, a másikon pedig kifolyt a víz.
Végezetül a vizelettől már megtisztított ruhákat bogáncstüskékkel is jól kikefélték, esetleg kénnel is kezelték, majd – mivel a vasalót ekkor még nem ismerték – egyfajta csavaros présgépben „vasalták ki".
A kora újkorban a trónörökös jellemzően több, hasonló korú gyermek között nevelkedett, annyi különbséggel, hogy neki saját nevelője volt. Nem meglepő módon a királyi sarj is követett el kisebb-nagyobb csínyeket, amikért természetesen büntetés járt. Az előírások szerint azonban – védve isteni jogait -,
a trón leendő birtokosát közvetlenül és fizikailag nem rendszabályozhatták meg,
így a pszichológia eszközét hívták segítségül. Kineveztek egy pálcás fiút, aki „foglalkozása szerint" elszenvedte az összes bot- vagy korbácsütést, amiket a trónörökösnek szántak. A módszer tudományos magyarázata, hogy mivel a két gyermek között szoros barátság, kötelék jön létre, az uralkodó fia - mivel nem akar fájdalmat okozni barátjának - kevesebb rosszaságot követ el.
Egy fennmaradt történet szerint IV. Eduárd angol király száját kisfiú korában egy csúnya szó hagyta el, emiatt pedig büntetésül egyik pajtását a szeme láttára verték el. Egy másik uralkodó, XV. Lajos esetében, gyerekkorában a pálcás fiú a legjobb barátja volt (egy suszter fia), esetében ez a módszer azonban mégsem érte el a célját.
Egy 1452-ből fennmaradt angol versike betekintést nyújt a királyi mellékhelyiségért felelős szolga, azaz a főszékletőr feladataiba:
„Legyen a könnyebbítő hely szép és tiszta
és a deszkák zöld ruhával jól beborítva,
a luk helyénél nehogy látszódjon a deszka,
legyen rajta párna, s mocsok rajta ne bosszantsa.
Legyen takaró, pamut és szövet az alfelet azzal törölni meg,
és amint hív, állj készen,
válladon törölközővel, tállal és kancsóval a kezedben."
A szolga legfőbb feladata annak biztosítása volt, hogy a király – aki sok esetben Istentől eredeztette hatalmát, és elvárta, hogy ekként is bánjanak vele - kényelme az illemhelyi trónolás közben se szenvedjen hiányt.
VIII. Henrik uralkodó korszakától kezdődően a főszékletőr tevékenységi köre kibővült:
ettől kezdve az is feladata lett, hogy amíg a birodalom első embere ürített, szórakoztassa, szóval tartsa, meghallgassa őt, de ilyenkor akár saját személyes gondját is elővezethette.
Pozíciója idővel egyre fontosabbá vált, ugyanis a XVI. századtól kezdve folyamatosan az uralkodó mellett kellett lennie, még az utazásaira is elkísérte, sőt, az uralkodó hálószobáját is ő tartotta rendben, ahogy az öltözködéséért is ő felelt, és előfordult, hogy a személyes ügyeit is ő intézhette. A XVIII. századtól kezdve, ahogy a magánélet egyre inkább előtérbe került, ez a foglalkozás veszített jelentőségéből.
A birodalmak vezetőit évezredek óta jellemzi a paranoia,
attól való rögeszmés félelem, hogy merénylet áldozatai lehetnek,
és ez a lehetőség bármilyen formában bekövetkezhet. Ennek elkerülésére többféle megoldást is alkalmaztak. Egyfajta testőrként szolgált az előkóstoló is, aki a mérgezéstől volt hivatott megmenteni az elsőszámú vezetőt. Feladata az volt, hogy minden ételt és italt, amit az uralkodónak felszolgáltak, előzetesen meg kellett kóstolnia. E tisztség betöltői ennélfogva folyamatos halálfélelemben éltek (a szó szoros értelemben véve), hiszen bármelyik falat lehetett számukra egyben az utolsó is.
Adolf Hitler például, aki súlyos üldözési mániától szenvedett, 15 fiatal lánnyal játszatta el a brutális gasztronómiai orosz rulettet, mielőtt ő maga is nekifogott az étkezésnek. Az előzetes ételkóstolás a helyi iskola épületében felfegyverkezett SS-tisztek felügyelete mellett zajlott minden reggel, délben és este. Néhány esetben az előkóstolók voltak felelősek az ételek elkészítéséért is, így jóval kisebb eséllyel lehetett bajuk.
Ezt a munkát természetesen nem önszántukból vállalták az erre felkértek, például
az ókori Rómában rabszolgák közül jelölték ki az előkóstolókat.
A modern korban, amikor már jobbak lettek a biztonsági körülmények, önkéntes jelentkezők is pályáztak erre a feladatra. Előkóstolókat még napjainkban is találni néhány nagyhatalmú vezető oldalán.
A java még hátravan, kérjük, lapozzon!
