Magyarokat díjaztak a CERN-ben

CERN
Az LHC-ben sok ezren dolgoznak
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb részecskefizikai kutatóintézete, a genfi székhelyű CERN az idén négy magyar kutatót díjazott az elmúlt években-évtizedekben végzett, a CMS detektorhoz kötődő munkája elismeréseként - tájékoztatta a debreceni ELKH Atommagkutató Intézet (ATOMKI) pénteken az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Bencze Györgyöt életmű-díjjal tüntették ki

Közleményük szerint díjat kapott az Atommagkutató Intézet (ATOMKI) két kutatója, Béni Noémi és Szillási Zoltán tudománynépszerűsítő munkájáért, a világszinten ismertté vált CMS virtuális látogatás létrehozásáért és működtetéséért. Elismerést vehetett át a francia származású, jelenleg szintén az ATOMKI kötelékébe tartozó Daniel Francois Teyssier a kísérletekben végzett koordinációs munkájáért.

Bencze György, a Wigner Fizikai Kutatóközpont nyugalmazott kutatója életműdíjat kapott Forrás: atomki.hu

CMS életműdíjat kapott Bencze György, a Wigner Fizikai Kutatóközpont nyugalmazott kutatója sok évtizedes fáradhatatlan és odaadó kutató-fejlesztő tevékenységéért. Mint írják, a díjakat június 29-én adták át ünnepélyes keretek között a CERN-ben.

Jónéhány Nobel-díjat osztottak már ki, az itt elért eredményekért

A CERN (Centre Européen pour la Recherche Nucléaire - Európai Nukleáris Kutatási Központ) a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma; jelenleg 23 európai tagország - köztük Magyarország - együttműködésével üzemel.

Az LHC-ben sok ezren dolgoznak Forrás: Wikimedia Commons

Svájc és Franciaország határán terül el, legméretesebb építménye a mélyen a felszín alatt futó, 27 kilométer kerületű hatalmas körgyűrű, amely az LHC (Large Hadron Collider - Nagy Hadronütköztető) nevet viseli.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN új, LIinac 4 lineáris részecskegyorsítóját fényképezi egy riporter a CERN meyrini székhelyén az eszköz avatási ünnepsége előtt Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Valentin Flauraud

A körgyűrűn négy nagy részecskedetektor helyezkedik el: az ATLAS, az ALICE, a CMS és az LHCb. A központ 1954-es alapítása óta a tudomány egyik fellegvára, legfőbb feladata a Világegyetem keletkezésének kutatása.

Az itt elért eredmények nyomán jónéhány Nobel-díjat osztottak ki.

A legutóbbi nevezetes esemény a Higgs-bozon létezésének kísérleti igazolása volt.

Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a higgs-bozon felfedezője Forrás: AFP/Graham Stuart

A rendkívüli tudományos és technikai kihívások megválaszolására és leküzdésére a világ minden tájáról érkeznek ide szakemberek - emlékeztetnek a közleményben.

Fontos feladat a tudomány népszerűsítése is

Az Atommagkutató Intézet színeiben a CERN-ben dolgozó Béni Noémi és Szillási Zoltán több mint 10 éve tagja a CMS (Compact Muon Solenoid) detektorrendszer csapatának. Mivel széleskörű kutató- és fejlesztő munkájuk e berendezés körül forog, kívül-belül ismerik a CMS detektort, amely a Nagy Hadronütköztető egyik ütköztetési pontján végbemenő részecskefizikai jelenségek megfigyelésére épült, és 2003 óta üzemel.

Béni Noémi több mint 10 éve tagja a CMS (Compact Muon Solenoid) detektorrendszer csapatának Forrás: atomki.hu

A detektor fogad látogatócsoportokat, de ily módon csak kevesen nyerhetnek betekintést az itteni munkába és környezetbe.

A CERN és a CMS kísérlet egyik fontos küldetése a tudomány népszerűsítése,

az intézetben folytatott kutató- és fejlesztő munkák nagyközönség számára érthetően megfogalmazott ismertetése. Ezért 2011-ben Béni Noémi és Szillási Zoltán elindították a virtuális tárlatvezetést, amelynek keretében az érdeklődő csoportok, főként iskolai osztályok a világ bármely szegletéből betekinthetnek az itt folyó munkába.

Szilasi Zoltán munkássága szintén komoly elismerést kapott Forrás: atomki.hu

Béni Noémi a detektor mellől vagy egyenesen annak belsejéből jelentkezik egy kézikamerával, Szillási Zoltán pedig az irányítóteremből felügyeli az eseményeket, szintén egy kamerával; mindketten mesélnek a fizika és a technika érdekességeiről és válaszolnak a feltett kérdésekre.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A különböző országokból bejelentkező csoportokhoz igyekeznek abból az országból származó, azon a nyelven beszélő kutatót választani idegenvezetőként, ezzel is közelebb hozva az érdeklődőkhöz ezt a különös világot. A CMS detektor mára már több mint 400 virtuális látogatással büszkélkedhet.

Komoly elismerést kaptak a magyar tudósok

Béni Noémi és Szillási Zoltán e tevékenységük elismeréseként nyerték el a CMS díját (CMS Award).
Daniel Francois Teyssier 2019 óta az ATOMKI munkatársa. Feladata a CERN GEM (Gas Electron Multiplier - gáztöltésű elektronsokszorozó) típusú detektorainak beépítése a CMS detektorrendszerbe, ezek beüzemelése és tesztelése, továbbá ezen összetett feladat teljeskörű koordinálása.

Daniel Francois Teyssier a kísérletekben végzett koordinációs munkájáért kapott elismerést Forrás: atomki.hu

A CMS díját az elmúlt években végzett kitűnő munkájáért kapta. A CMS életműdíjjal kitüntetett Bencze György a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatójaként tudományos munkássága nagy részét a CMS detektorhoz kötődő müon-helymeghatározó rendszer kidolgozásával, felépítésével és fejlesztésével töltötte.

A CERN emblémája, a Tudomány és Innováció Góbusza a fenntartható építészet szimbóluma Forrás: https://home.cern/news/news/cern/renovated-globe-opens-new-world-visitors

Sok magyar kutató köszönheti neki, hogy részese lehetetett a CERN-ben folyó munkálatoknak. Bencze György jelenleg az Atommagkutató Intézet színeiben folytatja tevékenységét.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!