Jól kezdtek a magyarok az úszó Európa-bajnokságon, Verrasztó legjobb idővel döntős

KÓS Hubert; VERRASZTÓ Dávid
Róma, 2022. augusztus 11. Kós Hubert (b) és Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás előfutama után a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuoto-ban 2022. augusztus 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Jól kezdtek a magyarok, szinte minden csütörtök délelőtti szereplő ott lesz az esti programban a római úszó Európa-bajnokság nyitónapján. Verrasztó Dávid a legjobb idővel került fináléba 400 m vegyesen.

Elsőként az 50 méter pillangón címvédő Szabó Szebasztián ugrott medencébe, a győriek zentai származású versenyzője - aki tavaly a Duna Arénában aratott sikerével első győzelmét érte el magyar színekben - 23.49 másodperccel a kilencedik idővel jutott az elődöntőbe.

A futam után Szabó elmondta, most csak az volt a cél, hogy továbbjusson, egyáltalán nem egy 50-es tempót úszott. Hozzátette, ezen a viadalon is elsősorban az 50 méter gyorsra koncentrál, melyben negyedik volt júniusban a hazai rendezésű világbajnokságon, minden idők legjobb magyar eredményét elérve.

Ezt követően 100 méter gyorson a szám junior Európa-bajnokaként Pádár Nikolett állt rajtkőre, és ugyan a 13. idővel (55.66) ott lehetett volna az elődöntőben, a vegyes zónában jelezte, ez csak bemelegítés volt számára, ugyanis visszalép, hogy a 4x200-as, várhatóan döntős gyorsváltót segíthesse. Hozzátette, Sós Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében ő és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka csak este úszik, Molnár Dóra pedig várhatóan a 200 méter hát elődöntője miatt nem lesz érdekelt, így a másik két helyért a többiek küzdenek délelőtt.

Férfi 400 méter vegyesen Verrasztó Dávid és Kós Hubert volt érdekelt, előbbi, a szám háromszoros Európa-bajnoka - aki kihagyta a hazai rendezésű világbajnokságot - a legjobb (4:15.52), utóbbi a negyedik (4:17.22) idővel került az esti fináléba.

Kós Hubert (b) és Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás előfutama után a római vizes Európa-bajnokságon Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 2014 és 2018 között sorozatban háromszor aranyérmes Verrasztó elmondta, reggel még nem úszott ilyen jó időt ebben az évben, így ebből a szempontból elégedett, ugyanakkor nem volt könnyű, hogy egész évben csak erre az egy versenyre készült. Hozzátette, a döntőben 4:12-n belül időt szeretne úszni.

Kós kijelentette, az előfutamban inkább a helyezésre figyelt, és mivel elsősorban a 200 méter vegyesre készült, a döntőben - amely számára örömúszás - inkább csak az időeredmény lesz a fontos.

Női 200 méter háton a hazai rendezésű vb-n hetedik Molnár Dóra egyéni csúcsától (2:09.34) - ami jobb, mint a Duna Arénában (2:10.08), vagy júliusban a bukaresti, számára aranyéremmel zárult junior Eb döntőjében úszott ideje (2:10.31) - nem sokkal elmaradva, 2:09.53-mal, a második eredménnyel ment tovább, míg Szabó-Feltóthy Eszter egyéni legjobbját (2:09.62) megközelítve 2:10.17 perccel harmadikként lett elődöntős. A szám harmadik magyarja, Nyírádi Réka 2:12.42 perccel kilencedik lett, de mivel egy számban egy nemzetből maximum két versenyző mehet tovább, ezért ő befejezte.

A női 4x200 méteres gyorsváltó, Ábrahám Lilla, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Molnár Dóra összeállításban biztos döntősként indult, ugyanis mindössze nyolc csapat nevezett, és 8:01.05 perccel a legjobb pályát szerezte meg az egység a fináléra.

A férfiaknál hasonló volt a helyzet, ugyanis kilenc staféta állt össze, a Márton Richárd, Mészáros Dániel, Holló Balázs, Németh Nándor összeállítású egység 7:15.91 perccel a hatodik idővel lett döntős.

Az első nap délelőtti programját a női 800 méter gyors zárta, a szám magyar indulója, Fábián Bettina egyéni legjobbjától (8:40.14) éppen csak elmaradva, 8:40.83 perccel a 11. helyen végzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!