Az elmúlt másfél évtizedben jelentős pénzbőség uralkodott a világgazdaságban, elsősorban annak köszönhetően, hogy a 2008-as válság után a központi bankok különböző élénkítő eszközökön keresztül friss tőkével igyekeztek támogatni a nemzetgazdaságokat.
Ez a folyamat jelentősen megnövelte a világban forgó teljes pénzmennyiséget és a különböző befektetési eszközök értékeit. A Visual Capitalist egy elemzésben megvizsgálta azt, hogy az egyes területeken milyen tőkemennyiségek voltak jelen a globális gazdaságban.
Bár a tavalyi év nagy vesztesei voltak, de korábbra visszatekintve a kriptovaluták a globális gazdaság legjobban bővülő eszközei közé tartoztak. Ugyanis az egyik leglátványosabb növekedést a kriptovaluták összértéke mutatta 2017 és 2022 között. A 2017-es összesítésben a kriptopiac teljes értéke még csak 173 milliárd dollár volt, ám ez 2022-re 339 százalékkal 760 milliárd dollárra emelkedett. A kriptovaluták összesített piaci értéke 2021-ben érte el a csúcsot, 2800 milliárd dollárral.
A vállalatok között is vannak olyanok, melyek értéke számottevő mértékben növekedett, olyannyira, hogy érdemes azt figyelembe venni a globális összesítésben is. Az egyedi vállalati szereplők közül kitűnik például az Apple, mivel a technológiai óriás 185 százalékkal tudta növelni a piaci értékét.
2017 és 2022 között az Apple értéke 807 milliárdról 2300 milliárd dollárra nőtt.
Ugyanebben az időszakban a részvénypiacok összértéke 73 ezer milliárdról 95.900 milliárd dollárra, vagyis 31 százalékkal bővült.
A kutatás készítői számos különböző területet vizsgáltak, hogy összesítsék a globális pénzmennyiséget. A globális adósságállomány például öt év alatt 85 ezer milliárd dollárral (40 százalékkal) bővült, 2022-ben elérve a 300 ezer milliárd dollárt.
Az elemzésből kiderül továbbá, hogy a vezető észak-amerikai sportcsapatok összértéke 340 milliárd dollár volt 2022-ben, míg a fizikai valuták összmennyisége 2020-ban (ekkori az utolsó elérhető adat) 8 ezer milliárd dollár volt.
Ezzel párhuzamosan 205.238 tonna arany volt elérhető a világgazdaságban globálisan, melynek összértéke elképesztő összeget, 11.500 milliárd dollárt jelentett 2022-ben.
De nézzük tovább az óriási számokat!
Az S&P 500 amerikai részvényindex értéke (2022. november 20-án) 36 ezer milliárd dollárt ért el, míg a világ két legnagyobb gazdaságának (USA, Kína) GDP-je, azaz bruttó nemzeti összeteméke 23 ezer, illetve 17.700 milliárd dollár volt. Egy másik fontos mutató: a globális ingatlanállományra vonatkozó legfrissebb adat 2020-ból származik, akkor az összérték 326.500 milliárd dollár volt.
A magánvagyonok kapcsán a 2022-es összesítés arra jutott, hogy
tavaly összesen 463.600 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezett a világ összlakossága.
Mindeközben 2668 dollármilliárdos élt a Földön, akiknek az összvagyona 12.700 milliárd dollárt tett ki.
A Credit Suisse összesítése szerint
a globális magánvagyonok 32,6 százaléka koncentrálódik Észak-Amerikában, míg Kína részesedése 17,9 százalékos, Európáé pedig 24,7 százalékos.
A világgazdaságban forgó teljes pénzmennyiség tehát szinte felfoghatatlanul hatalmas, és nem igazán van olyan egységes módszertan, ami alapján egyetlen konkrét számmal ki lehetne fejezni, mennyi pénz van a világon, hiszen. ahogy láttuk, a gazdaságban elképesztő nagyságú érték van olyan formákban, mint az aranytartalékok, vagy épp az ennél jóval elvontabb részvények, értékpapírok. Azonban az éves összesítések jól mutatják a változásokat az egyes területeken. Ezekből pedig a globális gazdaság és a magánvagyonok állapotára vonatkozóan is értékes következtetéseket lehet levonni.