Bajba jutott nyugdíjas életét mentették meg a rendőrök egy abonyi házban

Vágólapra másolva!
Beörték az ablakot és bemásztak a rendőrök egy abonyi házba, hogy segítségére siessenek egy idős asszonynak, aki napok óta mozdulatlanul, szótlanul feküdt az ágyában. Közben mentőt hívtak, akik kórházba vitték, így a nő életét sikerült megmenteni.
Vágólapra másolva!

Egy idős nő aggódó szomszédja tárcsázta a rendőröket február 27-én délben, hogy

két napja nem látta az asszonyt, és telefonon is hiába keresi, nem tudja elérni.

Balog Barbara és Simon József azonnal a helyszínre siettek, ahol az ajtót-ablakot zárva, a redőnyöket leengedve találták.

Hiába kopogtattak és szólongatták a nyugdíjas lakót, az semmire nem reagált.

A rendőrök még a telefonján is felhívták, ami a lakásban csörögni kezdett, de az asszony nem vette fel.

A rendőrök nem adták fel.

Az egyik ablak redőnyét elmozdították, és meglátták az ágyon fekvő asszonyt, aki erőtlen kézmozdulatokkal jelezte, hogy segítségre van szüksége. Arendőrök azonnal riasztották a mentőket,

de addig sem vesztegették az időt.

Simon József betörte az ablakot, Balog Barbara pedig bemászott, így belülről kinyílt az ajtó,

hogy a mentősök minél előbb be tudjanak jutni, és ellátni az asszonyt.

Forrás: Police.hu

A nőt hanyatt, félig az ágyon fekve találták, sem beszélni, sem mozogni nem tudott. A rendőrök végig mellette maradtak, míg a mentők kiértek.

A gyors segítségnek köszönhetően a 71 éves nő életben maradt,

a mentősök további vizsgálatok miatt kórházba vitték - írja a Police.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!