Először fotóztak porvihart egy távoli bolygón

Vágólapra másolva!
Először sikerült lencsevégre kapni porvihart a Naprendszeren kívül a James Webb űrteleszkóp segítségével - írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató.
Vágólapra másolva!

A porvihart a Földtől 40 fényévre található VHS 1256 b exobolygón mutatták ki.

A VHS 1256 b-t a brit fejlesztésű Vista teleszkóppal fedezték fel 2015-ben Chilében. A hatalmas bolygó tömege 12-18-szorosa a Jupiterének, és két csillag körül kering körülbelül négyszer akkora távolságban, mint a Plutó a Naptól. A bolygó körülbelül tízezer év alatt teszi meg pályáját.

A korábbi megfigyelések vöröses színűnek mutatták az exobolygót, ami por jelenlétére utalt a légkörben. A Webb segítségével sikerült megerősíteni ezt a hipotézist. Az észleléshez nélkülözhetetlen volt a teleszkóp középinfravörös műszere (Miri) és a közeli infravörös spektrométere (NirSpec).

Azonban most nem készült lélegzetelállító kép a bolygóról, hanem a róla visszaverődő fényt bontották alkotószíneire, hogy megismerjék a légkör összetételét.

Az Arizonai Egyetem munkatársa, Brittany Miles vezette kutatócsoport a Webb adatainak elemzése során víz, metán, szén-monoxid és szén-dioxid nyomaira bukkant.

Korábban sohasem találtak még egyszerre ennyi molekulát egy Naprendszerünkön kívüli bolygón.

Emellett kiderült, hogy a VHS 1256 b szilikátporral teli felhői állandóan emelkednek, keverednek és forognak a bolygó 22 órás napjának folyamán, a kihűlt anyagot lefelé, a forrót felfelé hajtva - írja a teleszkóp felfedezéseit ismertető webbtelescope.org. Egyes felhőkben egészen apró, füsthöz hasonló szilikátszemcsék találhatók, míg mások valamivel nagyobb, kis homokszemcsékhez hasonló anyagot tartalmaznak. A kutatók fényesebb és sötétebb felhőfoltokat is észleltek, ami arra utal, hogy némelyik felhő alacsonyabban fekvő és magasabb hőmérsékletű, míg mások magasabban húzódnak és hűvösebbek. A bolygó légkörének magasabb rétegeiben a hőmérséklet a 830 Celsius fokot is elérheti - magyarázta Miles. Jelenlegi ismereteink alapján a VHS 1256 b ezzel a legváltozékonyabb bolygótömegű objektum a világűrben.

Forrás: NASA, ESA, CSA, Joseph Olmsted (STScI)

Felhőtakarója egy másik tényre is rámutat:

az exobolygó csillagászati szempontból meglehetősen fiatal - mindössze 150 millió év telt el a kialakulása óta, és még évmilliárdokig fog változni. Idővel a bolygó egyre hidegebb lesz, és az égboltja kitisztul - vélik a kutatók.

A kutatócsoport tanulmánya március 22-én jelent meg a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban.

A James Webb az amerikai, az európai és a kanadai űrügynökségek közös projektje, amely 2021 decemberében indult el felfedezőútjára a világűrben.

(BBC/MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!