A szakma szövetség szerint a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra nem végcélként, hanem sokkal inkább eszközként kell tekinteni. Ezért kiemelkedően fontos a 2028- ig szóló stratégiai fejlesztési program, amiről Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Deutsch Péter, a Budapest 2023 Zsivotzky Gyula Programiroda vezetője, és Schneidl Géza, a MASZ Sportszakmai igazgatója adott bővebb tájékoztatást szerda reggel a Magyar Sportok Házában.
Elsőként Gyulai Miklós beszélt a szervezet előtt álló feladatokról. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint az elmúlt 125 éve legfontosabb eseménye lesz a nyári atlétikai világbajnokság.
Nagyon fontos, hogy a magyar atlétikai nemcsak sportszakmailag, hanem szervezésileg is jól kell teljesítsen.
Többek között két fedett pályás vb és két szabadtéri Európa-bajnokság, valamint megannyi korosztályos világverseny után már csak egy esemény volt, amit Magyarország nem rendezett meg, a szabadtéri világbajnokság, a sportág csúcsa.
A világbajnokság azonban nem a végcél, hanem sokkal inkább eszköz, amit a magyar atlétikai fejlesztéséhez kívánunk felhasználni
- mondta el Gyulai Miklós, aki szerint nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótláskorú sportolók szakmai támogatására.
A sportnemzetnek, mint fogalom, láthatónak kell lennie, és fontos, hogy megfelelő helyeken szerepeljen
- árulta le a szövetség elnöke. A fejlesztési program 2028-ig szól, de a legfőbb cél most, hogy minél több magyar atléta harcolja ki a kvalifikációt a a nyári vb-re.
Bízom benne, hogy a vb-n minél több magyar atléta egyéni csúcsot tud majd dönteni
- mondta el Gyulai Miklós. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint külföldi versenyzőket nem fognak honosítani azért, hogy jobb eredményeket érjenek el.
Fölülről lefelé építkezés nem lesz. Nem akarunk konkurenciát teremteni. Ha a határon túli magyarságból lenne tehetséges sportoló, akkor az értelemszerűen egy másik történet
- zárta le mondandóját Gyulai Miklós.
Ezt követően Deutsch Péter, a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Programiroda vezetője vette át a szót, aki szerint minden idők legnagyobb létszámú vb-csapata a cél az augusztus 19. és 27. között sorra kerülő csúcseseményen.
Tudás és érzelem nélkül nehéz bármilyen dolgot profi módon csinálni, ha teljesítményt akarunk elérni
- hangsúlyozta Deutsch Péter, aki azt is elmondta,
míg 2013-ban Moszkvában több mint 2300 versenyző állhatott rajthoz a vb-n, Budapesten már csak 1900-an indulhatnak, így a 200 ország között nagy harc folyik a részvételért.
Összehasonlításképpen kiemelte, hogy eddig 18-19 fő körül volt a létszám, míg most 25-35 fő lehet. Gyulai Miklós jelezte, hogy a több éve zajló szakmai programoknak köszönhetően a nehezebb szintek ellenére akár 40 magyar atléta is indulhat a vb-n.
Nagyon ritkán születik az egyes versenyszámokat tekintve a világ legjobbja egy adott országba. Ezeket csúnya szóvval élve le kell gyártani. A magyar atlétikának határozott célja, hogy kinevelje azokat a klasszisokat, akik fel tudják venni a versenyt a világ legjobbjaival
- mondta el a Zsivótzky Gyula Programiroda vezetője. Deutsch Péter beszélt a Talent Program jelentőségéről is, ami egy tudományos módszertanon és méréseken múló egyéni fejlesztési program a legjobb15 - 19 éves sportolók számára, akik 2026 - 28 között juthatnak majd fontos szerephez. Eddig kilenc olyan versenyzőjük van, akik eddig a meghatározott szempontok alapján be tudtak kerülni a programba.
Fontos, hogy adott életkorban és felkészülési évben mindig az adott versenyzőhőz és az ő igényeihez igazodjunk, és így biztosítsuk neki a kellő fejlődést a legjobb eredmények eléréshez
- árulta el Deutsch Péter.
Scheidler Géza sportszakmai igazgató az esélyekről úgy fogalmazott, az Eb-ezüstérmes, vb-harmadik kalapácsvető, Halász Bence ismét dobogós lehet, a tízpróbázó Krizsán Xénia és a súlylökő Márton Anita döntős helyezést érhet el, emellett bízik további kiugró eredményben is.
Nagyon tehetséges gyerekeink vannak, és két éve alatt 2500-ról 5200-ra sikerült növelni a programban részt vevő gyerekek számát
- mondta el Scheidler Géza.
Nem feltétlenül atlétákat akarunk. Azt szeretnénk, hogy az atlétikus alapképességekkel minél több gyerek találkozzon, és aztán mindegy, hogy milyen sportágat választ
- árulta el a sportszakmai igazgató, és kiemelte a sportág egységben való látásmódját és az elvégzett munka minőségét.
Scheidler Géza kiemelte, hogy rúdugrásban lány és fiú vonalon is vannak nagyon ígéretes atléták, illetve távolugrásban és középtávfutásban is várhatóak jó eredmények.
Ez egy hosszútávú program. A cél, hogy a 2024 és 2028 közötti időszak meghatározó atlétáit nevelhessük ki
- zárta mondandóját Scheidler Géza.