Rali light - Suzuki Ignis Sport próbakör

Vágólapra másolva!
Reklámján, a hangeffekten jót nevetgélés, adatai láttán szemöldök-felvonás, várás. Pár napos próbálgatás, örülés. Egy tulajjal összetalálkozás, beszélgetés. Ralipilótának kicsit odaadás, jobb egybe ülés, eszmecserélés. Visszaszolgáltatás, szomorkodás.
Vágólapra másolva!

Ugyan, mondja már el rövid véleményét az autóról valaki olyan, aki ért is a szakmához, a sportosabb masinákhoz, a ralihoz. Hodula Mihály éppen ilyen, VFTS-ből készül Super N-es Evo VI-ba, a Ladával dobogós helyezései vannak ketagóriájában, az első osztály H csoportjában (Szilágyi Tamás navigátorával Osváthék és Maticsék "ellen" meccselnek mindig nagyokat, tudják...)

www.toljadneki.hu

És Hodulának tetszik az Ignis Sport, pontos váltóról, 3500 fölött meginduló, 5000 és 6000 között virgonckodó motorról beszél. Hogy ugye azért csinálták, hogy legyen miből homologizálni a JWRC-ben és a Super1600-ban iparkodó és sikert sikerre halmozó raliautót. Hiába magas építésű, nem billeg vészesen magas sebességnél sem, neki bejönnek a versenyportot idéző hangulatelemek. Jó, nagyon jó a futómű - vélekedik, s hogy a gumi vékonyka? Kevés a súlya a nagyobb abroncshoz, csökkenne a tapadás, így jobban is áll meg, nem baj tehát, sőt. Hangja sportos, ülése, kormánya, kormányzása rendben. S hogy ne csak dicsérje, drágállja. A kocsi formáját nézve meg egy felborított telefonfülkére asszociál...

Forrás: [origo]

Tesztautónkat a Suzuki Hollós biztosította

Picit "megrángatja", de nem vadul, láthatóan élvezi. Ahogy a jobb egyben is lehet, nemcsak a volán mögött. Mindez Százhalombattán, sietve, este pedig már Pesten, s véletlenül összetalálkozva egy sárga "kollégával". De neki tényleg van Ignis Sportja, alig egy hete, s készségesen megáll pár szóra, eszmecserére. Gergő, a 26 éves dobos azért választotta éppen őt, mert valami kis sportosat akart, meg hát Suzukija volt korábban is, 1.3-as Swift GLS. Csupa szépet és jót mond, még szép, még jó, tán a tükörre panaszkodik, tolatásilag, de nem is panaszkodik, csak még nem szokott hozzá.

A hangja, az remek, így Gergő, nos igen, a fogyasztása 10 liter körül lehet, de még csupán párszáz kilométert tett bele, majd kialakul. Simán lehet vele komolyabb autókat, autósokat megviccelni, faképnél hagyni, a fék, futómű kitűnő. Kettőötös TDI-ket hajtók figyelem, meglepetés!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!