Leletmentés - Detroit fénykora

Ennyi acélt bűn egyetlenegy személyautóra elpazarolni. De bemutatónk tárgyának, az 1960-as Chevrolet Impalának éppen az kölcsönöz dekadens bájt, hogy egyetlen alkatrészén sem érezni a takarékoskodást. Az autót Csikós Zsolt próbálta ki és fényképezte le, a típus történetét Bernáth András foglalta össze.

Számomra legalábbis mellbevágó az autó fizikai nagysága és ornamentikája, noha gyermekkoromban Bagdadban már ültem párszor ilyen autóban. Igaz, azok a kocsik, arab használatú taxik lévén, jóval leharcoltabbak voltak Moskovszky József közel kéttonnás, metálkék látomásánál. Bennem is súlyos kisdedkori élmények mozdulnak meg, amint a tulajdonos kitárja előttem az ajtót, és becsusszanok a stílszerűen metálkék-fehér kombinációjú sky (értsd: tükörfényes felületű, vastag műbőr) ülésekre. Az indítással azonban még várni kell - én is késtem vagy jó fél órát, de az autó sem akarja a mai napot -, hiszen az akkumulátorból előmerészkedő néhány bátortalan volt az önindítóhoz érve hátraarcot vesz. Negyedóra elteltével érkezik az új áramforrás, és a 4,6 literes, úgynevezett "small-block" V-nyolchengeres, Holley-karburátoros erőforrás két fordulat után bepöccen. Ilyen hangok érkezhetnek a belgyógyász füléhez, amikor sztetoszkópjával meghallgatja egy makkegészséges sportoló szívét. Puha és lágy a dübörgés, de a karosszéria finom remegéséből sejthető, hogy a forrásánál lakozó fenevad kemény mutatványokra képes. Detroitban persze nem a nagy fordulatok hajhászása volt akkoriban a divat, sokkal előbbre valónak tartották, hogy az autó alig alapjárati fordulatszám fölött tisztességesen lóduljon a gázpedál apró mozdítására is. Nem kell tehát túlságosan sok lóerővel számolni - ennek az Impalának az erőforrása a sportvezérműtengely és a négytorkú Holley ellenére is megáll valahol kétszáz lóerő tájékán. Mai teljesítményéről pontos adatunk nincs, hiszen az autó nem fér fel a hazai mérőpadokra, de amúgy sem ildomos lóerőkkel foglalkozni egy ilyen régi, amerikai motor esetén. A lényeg, hogy a newtonméterek számolatlanul a vezető rendelkezésére állnak, ennek egyenes folyományaként pedig a váltóval sem vacakoltak sokat a GM-nél - az Impala Powerglide automatája mindössze kétfokozatú. Egy a lassú, egy pedig a gyors haladáshoz adja az áttételt, no meg persze van még egy hátramenet és egy üres is.

Igazi budapesti autó az öreg Chevy - nem a fogyasztása és a méretei miatt, hanem azért, mert benne ülve észrevehetetlenek a kátyúk. A ballonos gumik és a hatalmas saját tömeg komoly szerepet játszanak az autó finom mozgásában, de az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merev tengelyes futómű is meglepően jól szerepel, noha konzervatívabb építésmódot már a negyvenes években sem ismert az autóipar. A kocsi egyetlen ajtajából kitelne egy Suzuki Alto karosszériája, háromszemélyesnek mondott üléspadjain öten-öten utazhatnának, ha azt vesszük alapul, mekkora autókat vizsgáztatnak ma ötszemélyesnek.