A délelőtti szabadedzésen Talma a 7. lett, míg az időmérőn sikerült javítania és a 6. helyet szerezte meg, aminél sokkal jobb időt is elérhetett volna, ha az utolsó körében - amely végig piros sisakos volt -, nem tartja fel Espargaro az utolsó, egyben leggyorsabb kanyarban, minek hatására el kellett vennie a gázból. Az edzés ezen túlmenően is érdekesen alakult, hiszen egy gyors zápornak köszönhetően vizes lett a pálya.
Talma miután kiment a boxból, első körében poles időt motorozott, de nekiment egy másik pilóta és kilökte alóla is a gépet. Szerencsére nem lett semmi baja, visszadöcögött a boxba, majd átült a 2. számú motorra és folytatta tovább az edzést.
Ez az első alkalom, hogy a KTM egy direkt befecskendezésű motorblokkot használ, amiről Talma úgy nyilatkozott, hogy fantasztikus. Szombatra is szép időt mondanak, remélhetőleg elkerüli a pályát a legkisebb eső felhő is, és kimotorozhatja Talma magából mindazt, ami a külső körülmények hatására ma benne maradt.
Forrás: talma.hu