Torta habbal - Cadillac/Corvette menetpróba

Hát valahogy így kell fittyet hányni a piaci pangásra és a szánalmasan drága üzemanyagárakra. A messzi tengerentúlról megérkezett kishazánkba a Cadillac és a Corvette - drabális és brutális, gyönyörű és nem egyszerű vasakkal.

Végre az "enyém" a C6-os, a Convertible (értsd kabrió). Ismételjük csak: 6 liter, V8, 400 lóerő, 540 Nm, 4,3-as százas sprint, 300-as végsebesség, hátsókerékhajtás. És olyan szakasz következik, amelyben autópálya is van... Kis Piroskánk játékszernek tetszik, de hiszen ő egy csúcsmodell, egy álomautó, egy vérbeli sportkocsi, egy Corvette. Hogy olyan, mint egy Ferrari? Na ja, az elődök tán markánsabbak voltak. De azért az nem rossz, ha valakire, valamire azt találják mondani, hogy olyan ferraris. Nem tudom, nekem iszonyatosan tetszik (így iszonyodjon az ember, és akkor nem lesz baj sose nem).

Képgaléria

A segge (már bocsánat) - az kész. És ez legalább hamisítatlan Corvette. Imádom nézni. Kemény, éles, meg ott az a négy kis körlámpa és a dupla-dupla kipufogó - szenzációs. Csomagterünk is van. De kit érdekel mindez? Menjünk má'!

Hogy nem az októberben érkező, hétezres, 500 lovas Z06? Khm, békát lenyelni, fanyalodni az "alapra". Szörnyű ez a meló. Huh. A Caddyk után nem is érti az ember, de hatsebességes, manuális a váltó (köszönet érte, akárki is intézte, hogy nem az automata volt). Meg kuplung. Tető fent (más kérdés, hogy a kupé szerintem még sokkal szebb), félig-meddig elektromos a működtetése. Üléspozíció (kényelmesen sportos), kormány (lehetne kisebb), tükrök, HUD (a vezetőt érő oldalirányú erőhatásokról is tájékoztat...) beállít. Indít, gombnyomás. Morajlás. Szívdobogás.

Haladás, óvatoskodás, és hát hamar féktelen vigyorgás. Meg hitetlenkedés. Hogy ilyen bődületes az ereje. Hogy mindenhonnan húz. Hogy ekkorát megy. Olyan hangok kíséretében, amelyeket csak egy rakás csúnya szóval tudnék körülírni. A fura váltókar és a kuplung puhább, mint vártam, de legalább városban is használható a kocsi. Komolyabb gyorsításnál vagy visszapakolásos fékezésnél azért nem árt a határozottság, csak keményen.

Végre fölfelé gurgulázunk a sztrádára. Előtte még sikerül egy lámpás kereszteződésben akkorát gyorsulni, hogy leesik a fejem. Visszarakom. A jobb egyben helyet foglaló instruktorra pislogok, nó ellenvetés. Konstatálom, hogy egy szemvillanás alatt 160-nal pityeregtem lakott területen, nem szabad. Közben a menetstabilizáló természetesen bekapcsolva, hiszen egyrészt vigyázunk, másrészt jól hazavágnánk a csöppnyi gumikat.

Fönt vagyunk. Vissza kettő, de csak azért, hogy majd lehessen megint harmadikat váltani, különben tökfölösleges visszadugni, akkora a motor és a nyomaték. És padló, további hüledezés. Szakértővel megbeszélés, hogy ez így a nagyon jól levés. Alkalmasint a szabályok enyhe megszegése, sandítás jobbra, nó ellenvetés, rendben. Telefonál, azt kérdezik tőle, mennyi idő múlva érünk oda, a következő váltópontra, a tábla éppen itt, 10 km, azt válaszolja, két-három perc.

Nagyon röhögök, és nyomom még egy kicsit. Hatodikba tán fel sem teszem. Kár, hogy nincs lezárva az út, hogy nem egy reptér - na de majd máskor. A parkolóban szomorkodom egy sort, de fülig érő szájjal. Ha kell, ha sportolás van, hát durva és hangos, ha lazulunk, finom, halk (alacsony fordulaton visszafogott motorzaj), de gyors. Dinamikus, ugye. Fekszik a betonon, könnyedén irányítható, meg minden. Még zenét is hallgathat benne az, aki akar. Meg a környék, ha nem is tervezte.

És tudva, hogy a kupé ára 20 millió alatt van, de még a kabrió sem drágább 22-nél - szerelem. És utálom, hogy odaát meg a feléből, 50 ezer dollárból hazagurítja a kövér, buta amerikai - tisztelet a kivételnek. Beállítja például a Caddy mellé, az SRX árnyékába jól.

Kántor István

/auto/gazdasag/20050617acadillac.html