Most, hogy itt volt nálam teszten az autó, felhívtam G. I.-t. Kíváncsi voltam, hogy mennyire érdeklődnek az emberek az újdonság iránt. Nagyon, jött a válasz. Mikor közöltem vele, hogy én írok róla, csak annyit kérdezett, hogy leszek-e oly kérgesszívű, hogy bántom a kéziféket. Megnyugtattam, hogy igen, de csak akkor, ha más dologba már nem tudok belekötni. Nos, majdnem így is alakult...
több és nagyobb kép itt > autósmozi meg itt
Merthogy ez egy ravasz autó, amely sokkal többet tud akkor, amikor halad. Pedig az állás kapcsán is nagyon komoly előrelépések történtek a régi Galaxyhoz képest. Aki már próbálta az egyenként kiszedhető üléseket átrendezni, kiszedni, visszarakni majd variálgatni, az biztosan emlékszik még a becsípődő ujjak, a hátközépen végigcsorgó verejték és a tehetetlen düh érzésére. Én jópárszor végigcsináltam már olyannal, akinek négy gyerkőcöt kell szállítania. Ráadásul a régi Galaxyból az üléseket ki kellett venni, ha hosszabb rakteret akartunk.
Na, ennek vége! Szívből üdvözöltem az ötletes FoldFlat System (FFS) rendszert, segítségével a különálló üléseket könnyedén eltüntethetjük a padló síkjába hajtogatva. A csomagtartóban hely dögivel, a második üléssorban szintén sok. De vajon egy, a cikk elején említett Budapest-Verona kirándulást hogy bírnék most? Első benyomásra jobban. Szerintem a padló szintje mélyebbre került, így az ülésekben kényelmesebben lehet üldögélni. Persze az a pár perc, amit hátul eltöltöttem, még nem győzött meg teljes bizonyossággal, de érzésre jobb. Elöl lenni viszont remek. Korszerű a környezet. Divatos formák, egyszerű kezelhetőség, szimpatikus a multifunkciós kormány is. Első pillantásra egy PlayStation-vezérlő ugrott be róla. Modern idők modern képzettársításai. Remélem, nem lesznek olyan idők, mikor majd az autóhoz illő plugint kell beilleszteni a fülem mögé, na, az volna az igazi Human Machine interfész!
Szóval az igazi csattanó az S-Max-ban, az a közlekedés. Az ekkora méretű autók korábban többnyire olyan tompák voltak, mint a gyurmavágó kés az oviban. Hozzájuk képest minimum solingeni penge az új Ford. Abszolút értékben is nagyszerűen vezethető! Néha meg is döbbentem a méreteitől, amikor kiszálltam és elsétáltam mellette. Vezetés közben nem érződik semmi a nagy fenékből, a méretes utastérből. A 140 lovas, kétliteres dízel becsapósan jó. Én simán azt hittem, hogy valami trükk van itt, mert ennyire nem mehet! 10,2 másodperc alatt van százon, míg a vége a ködbe vésző 200 km/h-t verdesi. Ráadásul szépen zajszigetelt! Nyomatékból pedig sok van, 340 Nm. Meg hozzá illő, 6 fokozatú váltóból! A kormány és a futómű pedig éppen annyira feszes, pontos és sportos, hogy élvezhetővé teszi a tempós kacskaringózást is. Elképesztően összehangoltak a vezetés élményét befolyásoló elemek. A városi közlekedés közben legurított 9 (gyárilag 8,1) liternyi gázolaj teljesen tolerálható száz kilométerenként. Ennyire jól még nem éreztem magam buszozás közben!
Belépőnek motorból és az S-Max-ból van 2 literes benzines 145 lóval, Ambiente 6 450 000 Ft-tól, de ha rám hallgatnak, akkor dízelt vesznek, ilyet, mint amit mi is teszteltünk. Ha foglalkoztatja önöket a családjuk, környezetük, a meztelen csigák és a rájuk vadászó öthetes kismacskák egészsége, akkor vegyék a részecskeszűrős változtatot, hisz' mégis kultúremberek volnánk. Ha lakozik egy pici vörös, szarvas, patás gazfickó a belsőjükben, akkor nosza a kettőfeles benzinesre ugrani! Turbóval, 220 lóerővel és mennyei hanghatásokkal, Volvo-eredetű öthengeres blokkal.
Ford S-Max 2.0 TDCi - alapadatok motor: S4/16 turbódízel, 1997 ccm |