Aranyat csengéséről - Toyota Auris D-4D

Sok nyelvészeti szöszmötölésre ad alkalmat, ha a gyártó új modelljének új neve hangzatosan és hangsúlyosan emlékeztet valami jó dologra. Vajon mennyit kapnak a marketingosztályon a névkitalálók?

A Toyota sokáig inkább a modern, dinamikus és takarékos benzinmotorjairól volt híres. A közös nyomócsöves technika megjelenése után aztán ők is beléptek a legmodernebb dízelmotorok világába, a saját technikát D-4D-nek keresztelve. Az első ilyen, kétliteres motor még az Avensis I-ben debütált, aztán megjelent a Corollában és a Versókban is. Volt 110, 90, majd 116 lóerős változata. Az egynégyes előbb a Yaris számára készült 75 lóerősen, majd a Corollában és az új Yarisban 90 lovasként jelent meg. A paletta felfelé is bővült. A 2,2 literes változatok 136, majd 150 és 177 lóerő teljesítményűek, végül jött a 126 lovas kétliteres. Az Auris mindhárom lökettérfogatban társítható dízellel, a csúcs a tesztautóban is dolgozó 2.2 D-4D 180 Clean Power erőforrás, amely a legmodernebb dízeltechnikát képviseli, a közös nyomócső és a piezokristályos befecskendezés mellett változó geometriájú turbót és részecskeszűrőt is kapott. 177 LE-s teljesítmény (3600/perc), 400 Nm-es csúcsnyomaték (2000-2600/perc), 8,1 másodperces gyorsulás és 210 km/h-s végsebesség jellemzi. A csúcsdízel kívülről leginkább a nagy kerekekről és a D-CAT feliratokról ismerhető fel.

A motor mellett a másik műszaki kuriózum (nem kellene annak lennie) az igényes kettős keresztlengőkaros hátsó felfüggesztés. Ez csak a D-CAT-Auris kiváltsága, szemben a többi pórias torziós rúdjával. Megjegyzem, a megoldás az Aurisszal visszatért az alsó-középkategóriás Toyotákba, hiszen az 1997-2002 között gyártott Corollákban széria volt ez a megoldás, azután lefokozták a futóművet. Szóval, ez az előrelépés a visszalépés visszaléptetése.