Tesztautónk orrában az elődből is ismert, 1,4 literes PD-TDI motor dolgozott. Az adagolófuvókás turbódízel az 1,9-es közeli rokona, csak éppen egy hengert leválasztottak róla, így lett háromhengeres. Ez a megoldás nyilván sokkal olcsóbb volt a Volkswagen konszernnek, mint ha külön kifejlesztettek volna egy rendes, négyhengeres blokkot, így viszont a jellegzetes PD-TDI hanghoz még egy jó adag rázkódás, vibráció, és a néha a Wartburgokat idéző motorhang is társul. A kétféle változatban, 70 és 80 lóerővel is kapható motornak az erősebb változata ketyegett a Fabia orrában. A csekélynek tűnő teljesítményhez tisztességes, 195 Nm-es nyomaték társul, amely dinamikus mozgáshoz segíti az üresen csak 1,1 tonnás kisautót - városban. Ide bőven elegendő a 13,2 másodperces gyorsulási érték is, viszont a 6,8 literes fogyasztással már nem voltunk maradéktalanul elégedettek. Ehhez a tesztelő nehéz jobb lábán, és a városi használaton kívül minden bizonnyal hozzájárult az a tény is, hogy a tesztautóban mindössze 800 kilométer volt átvételkor, pár ezer kilométer megtétele után valószínűleg fél-egy literrel csökken majd a TDI étvágya.
Viszonylag pontosan kapcsolható, rövid úton járó sebességváltó közvetíti a motor erejét az első kerekekhez, öt fokozattal kell gazdálkodnunk, de ez bőven elég is a közel kétszáz Nm-hez. Dinamikus közlekedésnél csak arra kell vigyázni, hogy a fordulatszámmérő ne menjen a nyomatékmaximum kezdetét jelentő 2200-as fordulatszám alá, mert ezalatt nagyon gyenge a motor. Fölötte viszont tisztességesen meglódítja a karosszériát, csak autópályán fogy ki a szuszból, de a törvényileg engedélyezett 130 km/órát hegyen völgyön, akár a fél tonna feletti terhelhetőséget kihasználva is könnyedén képes tartani.