A Mitsubishi 1983 óta indul a Dakaron, eddig 12 alkalommal sikült megszerezniük a győzelmet. 2001 óta folyamatosan ez a márka nyer, idén az ismert okok miatt nem sikerült folytatni ezt a kiváló sorozatot
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Emberemlékezett óta győzködöm a rokonaimat, barátaimat, ne a versenysportban elért sikerek alapján ítéljenek meg egy márkát. Sajnos kevés sikerrel. Korábban a Forma-1-es közvetítések alapján megtudhattam, hogy a Renault a megbízhatóság mintaképe, egy Mercedes pedig gyors, de mindig elfüstöl. A hab a tortán az volt, amikor egy hazai rali közvetítést látva egyik ismerősöm megjegyezte, hogy az Octavia milyen biztonságos, mert két éve Kassán - amikor Tagai Tomiék elestek vele -, a versenyzők egyben, nagyobb gond nélkül kiszálltak belőle. Az autójuk péppé tört, de ők megúszták viszonylag kevés bajjal.
Ez jutott az eszembe akkor is, amikor egyik új ismerősöm terepjárók felől érdeklődött. Nem jutottunk el addig, milyen szintű terepjáró képességre lenne szüksége, mert az egész beszélgetés kimerült abban, hogy a Pajero jó, hiszen az már sokszor nyerte meg a Dakar-ralit. Megtudhattam azt is, hogy a Nissan már nem annyira tud terepjárót gyártani, a Touareg meg egy kategória Pajeróval. Szép gondolatok, ezzel vitatkozzon valaki.
Amint látszik, a tesztautónak semmi köze a versenyautóhoz. Ebben 3,2-es turbódízel motor ketyeg, és elsősorban a luxusra van kihegyezve
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Aki valaha ült már komolyabb versenyautóban, biztosan tudja, hogy ezeknek a több százmilliós kirakatautóknak az égvilágon semmi köze a széria példányhoz, tehát aki ez alapján ítél meg egy márkát vagy modellt, az akkora mellékvágányon van, mint Nagy Tibi kollégánk, aki Zürich helyett a Pilisbe akart elmenni a Zafira nemzetközi bemutatójára.
A Pajero Wagonba már elég beülni ahhoz, hogy tudjuk, ez az autó nem az, amelyet a homokdűnén elugratni látunk. Ez a 4,9 méteres monstrum éppen az ellenkező irányzat: nehézkesen, megfontoltan, de ellentmondást nem tűrve mássza meg a különböző akadályokat. Aprónak és mozgékonynak semmi esetre sem mondanám, de meg van az az előnye a ma kapható divatos SUV-kal szemben, hogy ezzel valóban be lehet menni terepre. Az más kérdés, hogy nagy általánosságban a Pajero-vásárlók sem sokat használják ki az autójuk képességeit, tehát akár SUV-t is vehetnének.
Az elődhöz képest leginkább az orr változott, így még rémisztőbb
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Pajero még a klasszikus terepjárók közül való, olyan nagyokkal kell egy lapon emlegetni, mint a Toyota Land Cruiser, a Nissan Patrol, vagy a Land Rover Defender, Mercedes-Benz G-osztály, bár terepjárós ismerőseim szerint kétség sem férhet hozzá, hogy a G a legjobb terepes. Ezt már párszor szemléltették, ezért elhiszem nekik, de azért az sem képes mindenre, amit nem is olyan régen Bertalan kolléga sikeresen szemléltetett.
Új a hátsó lámpa, immár nem a lökhárítóban villágít
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Nem tudom, hány olyan ember van jelenleg hazánkban, akinek szüksége van egy ilyen komoly terepjáróra, de a gyártók ügyesen felismerték ezt, és ezek az autók már lényegében luxus-SUV-k is egyben. Csak a rugózásuk nem annyira kiforrott, bár itt is nagy az előrelépés. A Pajero Wagon már egészen kulturáltan ringatózik, miközben a strapabírósága miatt rossz úton sem kell attól félnünk, hogy kiszakad a kerék. Azért rendesen tud billegni, ami autópályán nem zavaró, de egy kanyargós úton igen. Sebaj, a terepjáró-vásárlók ezt még élvezik is.
Őket az sem zavarja, hogy a beszálláshoz magasra kell fellépni, vagy hogy a motor egy kicsit hangos. És itt álljunk meg egy szóra. A 3,2 literes DI-D erőforrása régi, ismert darab, mindig frissítgetnek rajta, de nagy változás nincsen. A mostani Pajeróban kézi váltóval 160, ötfokozatú automatával 170 lóerőt produkál, valamint 373 Nm-es nyomatékra képes. Ez mind rendben van, bár a Nissan Navarája már 2,5 literes motorból tudja ugyanezeket. A motor nem igazán csendes, és sokat eszik. Előbbi nem meglepő, utóbbit nem értem.
A belső tér kidolgozása rengeteget változott, előnyére. A középkonzol egy kicsit azért fura a kőkorszaki kijelzővel a tetején
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A baráti körömben van ugyanis eggyel régebbi Pajero ugyanezzel a motorral. Persze az még egy Euro szabvánnyal ezelőtti, de 10-11, maximum 12 liter megevésére képes. Ehhez képest az "új" 3,2-es DI-D alapban benyelt 16 liter körül, ami nagyon óvatosan használva lement 14,5-re. Egyszer mentem vele folyamatos 70-80-nal, ekkor sikerült látnom rövid időre egy 10,9-es értéket, de a dugós belvárosban nem volt ritka a 18-19 literes fogyasztás sem. Szomorú és egyben érthetetlen, hogy ez az autó hogyan tud ennyit fogyasztani. Persze mondhatjuk, hogy automata, meg négykerekes, de ugyanezekkel a paraméterekkel rendelkezik az általam ismert előző Pajero is. Rejtély.