A négyhengeres blokk már háromezertől szépen összeszedi magát, és egész virgonc kábé tízezerig, utána viszont már érezni a butítást, csak ímmel-ámmal pörög tovább, pedig a tiltás csak tizennégyezernél kezdődik. Mint már említettem, ez csak az autópályás száguldásnál és a "most vagy soha" hozzáállásban történő kanyarvadászatoknál lehet némileg zavaró, ám ha lendületből motorozunk, még mindig tudjuk tartani a lépést az erősebb gépparkkal rendelkező társakkal.
A fogyasztás öt és hét liter között alakult, előbbi nyugodt, városon kívüli haladásnál, utóbbi autópályán és kanyargós országúton sikerült. Mivel a tankba közel 20 liter benzint be lehet pumpálni, az elméleti hatótávolság akár 400 km is lehet, amit nem mellesleg akár egy fenékkel is ki lehet bírni, mert az üléspozíció közel tökéletes. Az ülést szerencsére nem tették túlságosan alacsonyra, így még 180 centi fölött sem kell kuporogni és a lábunkat túlságosan összecsomagolni. Utasnak is jó lenni a Fazeren, ekkora helyen kevés motoron lehet terpeszkedni, bár nem próbáltuk, szerintem akár három ember is elfért volna egymás mögött, akkora az ülőlap.
Nincs akadálya a hosszabb túráknak, ugyanis az üléspozíció közel tökéletesre sikerült
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
És akkor fáradjunk a kasszához: a gazdaságos Fazer, pontosabban az FZ6N 78PS jelű motor ára 1,7 millió, ami kétszázezerrel marad el az erősebb változatétól, ám hogy még nagyobb legyen a fejtörés, néhány kereskedőnél bent ragadt néhány tavalyi modell, amelyektől már 1,5 milliótól is megválnának. Ennyi pénzért rengeteg sokkal gyengébb és kevésbé élvezetesen vezethető motort árulnak, jobbat nemigen. De hogy még bonyolultabb legyen a vásárlási hercehurca, a Fazer esetében is jön a dilemma, hogy akkor most csupasz vagy fejidomos legyen. Utóbbi felára 100 ezer forint, és főleg azoknak ajánlható befektetés, akik hosszabb túrákat terveznek, minden más esetben kötelező a csupasz kivitel a szív alakú lámpájával.
Műszaki adatok |