A WTCC Street Edition csak az 1,6-os, 109 lóerős motorral vásárolható meg. Ez a még megfelelő dinamizmust biztosítja, de a nagy átlagot hozó menetteljesítmények itt mégis kevésnek tűnnek, az ember szeretne több nyomatékot, egy kis kiugrást a körbeszpojlerezett autótól.
De nem, nincs olyan fordulatszám-mező, ami hangsúlyosabb lenne, és épp ezért tűnik soknak, mire a mutató eljut a fölsőbb régiókba. Hangot nem kreáltak hozzá, egy kis morgás megindul, de ez valószínűleg minden egyhatosnál így van. A rugózás keményebb a vártnál. Városi sebességnél nagyon érezni az úthibákat, az ütések nem hangosak, de megszólaltatják benn a műanyagokat. Nagyobb ívű kanyarokban jól érezni a tapadás határát. Az ülések oldaltartását nem erősítették meg, de legalább az üléskárpit nem enged csúszkálni. A hajtott kerekek hajlamosak kipörögni, ha kicsit is csúszik az út, oda kell figyelni a finom indulásra.
A kormányzás megszokandó jelensége, hogy a háromfordulatos kormány a tekerés elején jó sokat fordít a keréken, de aztán kevésbé segít rá, gyors kanyarodáskor és visszafordításnál figyelmet igényel. A gáz és fék jól adagolható, utóbbi megfelelő erejű. A motor száztól hallható egy kissé a széllel együtt, de szabályos autópálya-tempóig csak visszafogottan hangoskodik. Nem vagyok ellene az automatáknak, de szeretek kézzel váltani, kivéve, ha a szerkezet szenvedéssé teszi ezt a műveletet. Sajnos, a Lacetti ötfokozatúja gyatra darab, a váltás kellemetlen élmény ebben az autóban: felfelé váltáskor a motor felbőg, párszázat hirtelen ugrik a fordulat a kuplung kinyomásakor. Nem a lábmunkával volt baj, ez egy sajátos és idegesítő tulajdonsága a Lacettinek. Gyors váltással mérsékelni lehet, de ahhoz pontos váltó kellene, és bizony az sem erőssége az autónak. A hármast szinte ki kell tapogatni, az ötöshöz meg előrenyújtózni, olyan messze van. Ez azért is kár, mert a kormány négy irányban, a vezetőülés lapjának pedig az eleje-hátulja is külön állítható, tehát tökéletes helyzetet tudunk kialakítani.
Mivel nincs információs kijelző, maradt a kvarcóra is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A vezető helye tágas, és a hátsó utasok magas sofőr mögött sem ülnek kényelmetlenül. Mindenkinek jut elektromos ablakemelő, ám más téren spórolós a GM: csak a vezetőé, és csak lefelé automata. Nincs kapcsolója az ajtók zárásának, az úszót kell mozgatni, nem találunk külsőhőmérséklet-kijelzőt, és kedvenc fedélzeti számítógépemről is le kellett mondanom, így a fogyasztás alakulását sem tudtam nyomon követni. A tankolásnál azonban kiderült, hogy többnyire egy személlyel és városban, téli körülmények között tízliteres fogyasztást produkált az autó. Még ha nagyobb arányú volt is ebben a városi szakasz, kevés autópályával, józanul számolva másfél-két literrel múlhatja fölül a Lacetti hosszútávú átlaga a papíron 7 litert.
Kellemetlen minőségi hiányosságokkal leptek meg az autó gyakran használt felszerelései. A ventilátor négy fokozatából a második már hangos volt, és a klímaberendezés nem tudott megbirkózni a párával, belső levegőkeringetés mellett ugyanis ez biztosítaná a homálymentes ablakokat. A hathangszórós Blaupunkt rádió még csak jól sem szólt, kicsik a gombjai, és levehető előlapját nem sikerült úgy visszatennem, hogy ott is maradjon. Nevetséges, de minden kátyúnál kiesett a helyéről. Nem vállalom, hogy én nem tettem jól oda. A szélvédő alsó pereménél jó hosszan kitüremkedik a szivacs a műanyag és az üveg között. Kihúzták a kollégák? Kimocorogta magát? Így rakták össze? Ki tudja.
Lefelé húzott orr, lejtős far, szépen ívelt tető - eltalált arányok
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Lacetti pakolásból jól vizsgázik: olyan egyszerű, de hatásos megoldásokból él évek óta, amelyek némelyike még ma sem egyértelmű másoknak. Az utastérben sok helyre tehetünk apró holmikat: van ülés alatti fiók, hálós zseb a szék oldalán, szemüvegtok a sofőr feje fölött, nagy, csukható rekesz a bal térdénél, könyöklődoboz, a hátsó ajtókon elegáns kis tartó. A polcokat elöl puha anyaggal bélelték ki, hogy a tárgyak ne zörögjenek bennük. A kesztyűtartó öblös, és egy becsúsztatható műanyaglappal kisebb rekeszekre oszthatjuk. A középső pohártartók gyűrűje ide-oda billenthető a két tartó fölött. A csomagtér alacsony benyomást kelt, de ránézésre többnek gondoltam 405 literesnél. Az üléstámlák döntésével 1,25 köbméternyi cuccot pakolhatunk el, de nem szabályos doboz formájában, hiszen a hátsó nyílás nem tágas, az átjáró itt is szűkebb, és a támlák ferdén fekszenek.
Amiért az illendőnél gyorsabban búcsúznék a Lacettitől, az a sivár belvilága, amely évek óta változatlan, frissülés nélküli. Biztosan így is elkel. A szürke sokféle árnyalatával semmi gondom, inkább a középkonzol és a műszerfal komolytalan, ötlettelen, "legyen, mert kell" látványával nem barátkoztam meg. Cserélni egészben, de gyorsan! Négyajtós kompaktból garantáltan csak újabbat és jobban felszereltet találunk a piacon. A Fiat Linea 120 lovas turbós benzinmotorral akció nélkül kerülne ennyibe, de most csak négymillió. Jön az új Renault Mégane, vagyis a régit igen baráti áron kínálják. Honda Civicet, Toyota Corollát alig drágábban kapni, Mazda3-ast olcsóbban is. Ráadásul már két légzsáknál többet illik adni ebben a kategóriában. A Lacettit, sajnos "úgy hagyták", tetszetős külsejét belül egy értékeiben nem frissülő tartalom húzza. Látszatcsomag helyett ütősebb árpolitikával, komolyabb felszereltséggel hatásosan lehetne búcsúztatni a leköszönő versenyzőt.
Műszaki adatok |