Az 1939 és 1951 között végzett - Barényi Béla által bevezetett - töréstesztek egyik szereplője a Mercedes-Benz 170 S volt. 50 km/óra sebességgel ütköztették a járműveket
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az ötvenes évek második felében az autóipart soha nem látott mértékben megszállta a futurista ihlet: a repülőgépre, rakétára emlékeztető motívumok egyre inkább kezdték ellepni az amerikai autókat, és az európai gyárak óvatosan ugyan, de követték a trendet. Ebben a közegben a 170-es sorozat kinézete kapcsán bizonyára a "rettenetesen idejétmúlt" volt a legenyhébb jelzős szerkezet, ami elhangozhatott. Egyre többen szabadultak meg ósdinak tartott Mercedesüktől, az árak egyre lejjebb csúsztak, és talán ennek köszönhető, hogy 1960-ban Magyarországra hozták és CB-60-51 rendszámmal látták el a képeinken látható 170 S-t. NSZK-beli életéről csupán annyit tudni, hogy Stuttgartban helyezték forgalomba 1951-ben. Itthon 1977-ig rótta az utakat, a következő több mint két évtizedet fóliasátor alatt töltötte.
Jelenlegi tulajdonosa, Gébler Gábor a múlt század végén határozta el, hogy beszerez egy veterán járművet. Opelt szeretett volna, ám amikor 2000 elején megnézte a tulajdonosa által ajánlott, felújításra váró százhetvenes Benzet, azonnal belészeretett. Elsősorban a formavilág hatott bódítóan Gáborra, aki egy pillanatig sem habozott, egyből megvásárolta Jankó Istvántól a kocsit.
A felújítás négy évig tartott, de Gábor tudta, mibe vágja fejszéjét. A 170-es tipikus fellelési állapotban várta új gazdáját: működésképtelenül, repedt váltóházzal, hiányosan, idegen alkatrészekkel, rozsdásan, nem eredeti színben, repedezett farészekkel. A szétszedést követően megkezdődött a restaurálás, ami jóindulattal sem nevezhető könnyűnek. Bár a Mercedesek alkatrész-ellátottsága általában jónak mondható, akadnak darabok, melyekből nincs utángyártás. Ilyen például az elfordításra kigyulladó keresőlámpa-visszapillantó egység. Ennek ritkasága érthető, hisz extra felszerelésről van szó, ám nem jobb a helyzet az alumínium benzincsap terén sem, ezt Gábornak itthon kellett elkészíttetnie. Autószerelő lévén a felújítási munka dandárját maga végezte, kivételt csupán a karosszéria és a kárpitozás jelentett, utóbbit idősebb Gányik Józsefre bízta. A tulajdonos saját kezűleg hozta rendbe az utastér fából készült részeit is: az esetleges pótlás után csiszolás, pácolás, politúrozás következett. A sajátos praktikákhoz sok segítséget kapott a Mercedes-Benz Veteránklub elnökétől, Heinzelmann Zoltántól - aki vele párhuzamosan egy 170 DS-t épített újjá -, valamint a 170 V kabriójáról ismert Mayer Györgytől.
A farrész elárulja, hogy ez a korai kivitel: még nem krómozott az ablakkeret, és látszanak a zsanérok
Gébler Gábor nagyon szigorúan ragaszkodott a gyári állapothoz, javarészt a kocsi eredeti elemeit építette vissza, és meghagyta a 6 voltos elektromos rendszert és a diagonálgumikat is. Az egyetlen kompromisszumot az autósok figyelmetlenségével indokolja a tulajdonos: sokan tudomást sem vesznek a kürtkarika forgatásával kapcsolható karos indexről, ezért van szükség a villogó irányjelzőre. Az utólagos biztonsági felszerelés egy eredetileg szabadon hagyott gombbal működtethető, ráadásul bármikor könnyűszerrel eltávolítható. A 2004-es minősítő vizsgán a bizottság nem talált kivetnivalót az autón, így a hivatali ügyintézést - és némi küzdelmet - követően Gábor felszerelhette a hőn áhított OT-s rendszámot.
Gazdája szerint elsősorban az idősebbeket bűvöli el a formavilág, ehhez képest a Gödöllői Királyi Kastélyba érkező iskoláscsoportok kivétel nélkül várakozásra kényszerülnek, mert néhány lurkó leragadt az autónál. Sokuk persze egyből azt kérdezi, mennyi a végsebesség, és még azokat is megérinti a több mint fél évszázados jármű patinája, akik csalódottan veszik tudomásul a százhúszas adatot. Persze nemcsak a gyerekek mutatnak érdeklődést a 170-es iránt: három perc nem telt el úgy, hogy valaki ne ment volna oda alaposan szemügyre venni vagy lefényképezni a Mercedest. Volt, aki azt hitte, a Grassalkovich-kastély mozgó díszlete az öreg autó, sőt valaki meg is kérdezte, mennyibe kerül a próbakör...
Ennek örömteli feladata végül rám maradt, úgyhogy kitártam hátrafelé az első ajtót és behúztam magam után a fényes, lehajló fogantyúval, majd a Barényi Béla által tervezett biztonsági zárral élesítettem a korabeli utasbiztonságot. Ezt még nem lehet gyermekzárnak nevezni, hisz az utas jóval inkább ki van téve a kiesés veszélyének: a nyitókar igencsak kiáll, és az ülésnek sincs számottevő oldaltartása. Feltűnt, hogy az indítókulcs háromállású, mégis taposással kell életre kelteni a motort. Ennek magyarázata a középső, úgynevezett garázsállás, ilyenkor a kormányzár nem fog, a kulcs mégis kivehető. Feltűnően halkan jár a négyhengeres, és tekintélyes erővel gyorsítja a járművet - mire Gábor a hosszú, magasra nyúló váltókapcsolóval kiválasztja a negyedik fokozatot, a megengedett sebesség határán autózunk. A kilométerórát figyelve szembeötlik a közepén látható 4254-es szám: Gábor ennyit ment vele a felújítás óta.
Sokan azt hitték, a Grassalkovich-kastély turistalátványossága az öreg Mercedes
Megállunk, beülök a kormány mögé, és szemügyre veszem a kezelőszerveket. A műszerfal középén a faelem körülöleli a hosszú- és középhullámú csöves rádiót. A Becker gyártmányú berendezés a hullámhosszt jelző nagyméretű órával azonnal magára vonja a figyelmet. Körülötte négy fényes gomb, a bal alsóval keltjük életre a szerkezetet és szabályozzuk a hangerőt, mellette a keresőgombot találjuk, fölül a hangszínszabályozó és a hullámválasztó kapott helyet. A rádió fölött az elöl ülők hamutartója ül a faburkolatban, jobbján a szivargyújtóval, a másik oldalán az ablaktörlő kapcsolója található. A vezető előtti teret a nyolcnapos felhúzható időóra, a kilométeróra és a kettő közti kombinált műszer - olajnyomás-, vízhőfok- és benzinszintjelző - uralja. A VDO órák alatt csillogó gombok sorakoznak: bal oldalon az utólag beszerelt villogó irányjelző, a műszerfal-világítás, valamint a motor-, csomagtér- és belső világítás kapcsolója, a kormányoszloptól jobbra a dúsító gombja, a kombinált lámpakapcsoló, végül a fűtés szabályzója található.
Van itt minden, egy mai autóhoz képest talán csak a hátsóablak-párátlanító kapcsolójával van kevesebb a műszerfalon. No meg a reflektoréval, ám utóbbi berendezés természetesen nem hiányzik, lábbal kapcsolható. Miután alaposan megismertem a jármű kezelését, elindulunk vissza. Ezúttal a rekamiészerű hátsó ülésen helyezkedem el, és olyan érzés kerít hatalmába, mintha luxuslimuzinban ülnék: a gőzölt bükkből készült farészek, a ruhafogas, az igényes kárpitozás, a csillagos közepű, jókora kormány, valamint a fényes műszerek, gombok és karok látványa méltóságteljes benyomást kelt bennem. Pedig ez "csak" egy négyhengeres Benz, amelynek fénye az ötvenes évek közepén eltompult a 220-as és 300-as árnyékában. Több mint fél évszázad után persze eltűnnek ezek a különbségek, a 170 S-t ma már épp olyan tisztelet övezi az utakon, mintha Adenauer hathengerese lenne.
Műszaki adatok |
A cikk a Veterán Autó és Motor 2008. márciusi számában jelent meg.