A harmadik gyáregység felépítését 30 milliárd jennek (78,4 milliárd forint) megfelelő beruházással Újdelhi közelében, Maneszárban fogják megvalósítani. Az üzemben évi 250 ezer személyautót készítenek majd 2013-tól. A Suzuki indiai leányvállalata, a Maruti Suzuki 2007-ben nyitotta meg első üzemét Maneszárban, évi 300 ezres kapacitással, és jelenleg már épül második üzeme ott, évi 250 ezres kapacitásra, amely 2012-ben áll munkába.
A gyors fejlesztést azzal indokolták, hogy az indiai személyautó-piac a márciussal zárult tizenkét hónapban - az indiai költségvetési évben - 25,6 százalékkal, kis híján 1,95 millió járműre nőtt, és azóta minden hónapban 30 százalék körül növekedett éves összehasonlításban. A Suzuki elsőként jelent meg külföldi gyártóként, beruházóként Indiában, és ma már a csoport üzleti eredményének kétharmada onnan származik. Erősíteni akarja vezető helyét az indiai piacon azért is, hogy az ott megtermelt profitot, egyebek közt európai tevékenysége bővítésére használhassa, írta a Dow Jones hírügynökség vasárnap.
A Maruti Suzuki a márciussal zárult üzleti évben összesen 1 018 365 autót adott el, 28,6 százalékkal többet az előző évi 792 167-nél. A mostani pénzügyi évben 1,1-1,16 millió kocsi gyártására számítanak a vállalatnál. A júniussal zárult, első üzleti negyedévben 283 324 autót adtak el, 25 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A hazai, indiai értékesítés 23 százalékkal, az export 38 százalékkal nőtt, 40437 autóra.
Így a Maruti Suzukié az indiai piacnak közel a fele, de mind erősebb versennyel kell számolnia a dél-koreai Hyundai, az amerikai General Motors és az olasz Fiat részéről. A legnagyobb nyomásra a kisautók piacán számíthat, miután a szintén indiai Tata Motors és a Bajaj Auto - utóbbi a francia Renault-val és a japán Nissannal együttműködésben - árusítani kezdi saját kisautóit a rohamosan bővülő indiai piacon.
A legnagyobb forgalmú indiai autógyár, a Maruti Suzuki a júniussal zárult első üzleti negyedévében 4,65 milliárd rúpia (76,8 millió euró) adózott eredményt ért el, 20 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi, 5,84 milliárdnál. Közben az értékesítés 27 százalékkal nőtt, 80,51 milliárd rúpia (1,33 milliárd euró) volt az egy évvel azelőtti, 63,4 milliárd helyett. A nyereség romlását a nyersanyagok drágulásával, az 54,21 százalékban tulajdonos Suzukinak fizetett jogdíjak emelkedésével és azzal magyarázták a cégnél, hogy az euró gyengesége miatt megnehezült az európai export.
Az előző, márciussal zárult üzleti évben a Maruti Suzuki adózott eredménye 26,25 milliárd rúpia volt, több mint kétszer több az előző évi 12,2 milliárdnál, amikor 29,6 százalékkal csökkent a profit. A bevétel 42,6 százalékkal, 293,08 milliárd rúpiára nőtt az előző évi 205,58 milliárdról.