Fillérekből autózni BKV helyett - Daihatsu Cuore használtteszt

Grimm-mobil

Egy évesek lettünk, a Kisautó, meg én. A most már 23 éves Daihatsu Cuorét a téli robogózást kiváltandó vettem, de nem gondoltam volna, hogy annyira megszeretem, hogy nyáron sem szállok ki belőle. Ennek persze több oka is van.

Torta nem volt, sem gyertyafényes pezsgőzés, csak szép csendesen hazaandalogtunk, mint minden nap: egy éve, hogy megvettem a Kisautó becenevű Daihatsu Cuorét. Amit sokan nehezményeztek (szinte kizárólag kommentelők), de amit még mindig nem bántam meg. Pláne, ha a kiadási listát nézzük.

Sas felszállás előtt Forrás: Polyák Attila

Elöljáróban annyit el kell mondani, hogy egy év nagy idő egy autó életében, pláne, ha 23 éves. Sőt, a vén kocsik népmesei hősök: "nálam három nap egy esztendő" alapon

sokkal gyorsabban öregszenek, mint egy szalonautó az első években.

Itt már bármikor előfordul, hogy egy aprócska hibával visszük szerelőhöz, és nagygenerál lesz a vége. Vagy temetés. Pengetánc ez, nem véletlen, hogy az ilyen korú vasak hirdetéseiben a legfontosabb tétel a műszaki érvényességi ideje.

Viszi a vasat a bontóba

A zacskóban két kukázott hangszóró. Komoly fejlesztések előtt állunk Forrás: Polyák Attila

Ezeket a rémeket az esetek nagy részében úgy tolták át a vizsgán, hogy még a telep portása is félrenézett szégyenében. Még mennek, de már annyira rohadnak, köhögnek, hogy a vételáruk többszörösét kéne rájuk költeni. Aki ilyet vásárol, kihajtja még belőle, amit lehet, aztán viszi a vasat a bontóba, vagy meghirdeti alkatrésznek.

Nem tudhattam előre, de nekem szerencsém volt. Kisautó közel két év műszakival várta új gazdáját, ha nem lenne ilyen reménytelen márka képviselője, amelyik már a kontinensről is kivonult, szerintem percek alatt megvették volna. Így néhány órába is beletelt, mert aznap reggel nem volt időm ránézni a netre. Olyan szempontból is mákom volt, hogy nem kellett sietnem, hosszú hónapokat szánhattam a keresésre, míg más, aki alól kiesik az ezer éves melós kocsija, nem várhat, napokon belül lépnie kell.

Ejtsd: made in japán Forrás: Polyák Attila

Találkoztam is annak idején egy fickóval, aki egy olyan rettenetes Cuorét vett meg, ami elől sírva menekültem el, amikor megláttam egy romokra szakosodott kereskedésben. A cég nyugodtan kiírhatta volna, hogy

érvényes műszakik eladók, hozzájuk ajándék roncsokat adunk!"

A fickó, akivel az utcán futottam össze, miközben ő az anyósülésen helyet foglalva disznósajtot tízóraizott, építőipari vállalkozó volt, a tápláléklánc alsó végéből. Hogy is mondjam, nem cápa, nem is sügér, csak egy kis sneci, őket nem szokták kifizetni, ha borul a bili. Nem is tudta megmondani, hogy mennyit fogyaszt az autója: „ne viccelj, ötezernél többért még nem tankoltam bele."

Gyúsjtsunk örömtüzeket!

Ritka, mint a Ferrari Forrás: Polyák Attila

Szóval nekem orbitális mázlim volt, pláne, mivel az autószerelőm kerek perec megtagadta, hogy átvizsgálja a kiszemelt Cuorét. A kocsi a korához képest már-már szép volt, a tulajdonosa egy buszsofőr, aki meggyőzően és őszintén... na jó, őszintének tűnően beszélt a gépről. A legfontosabb aduász azonban az a kis mappa volt, amiben olyan kincseket láttam, amiket többedik gazdás autóknál még sohasem: számlákat!

Most, hogy egy év távlatából e sorokat írom, most sem akarom elhinni, pedig igaz. Emberek, álljunk meg egy pillanatra, gyújtsunk örömtüzeket, áldozzunk görög szüzeket, igyunk egy kupica pakurát és hálával rebegjük az ég felé: van remény! Csupa nagy betűkkel. Megkönnyeztem.

Mert én még soha nem láttam olyan áfás számlát, amit autószerelő adott ki.

Hogy aszondja: (közvetlen mielőtt meghirdette) „axiál csukló csere, 1 db, 15476 forint, hossztartó javítás 1 db, 9900 HUF". Továbbá feljegyzés arról, hogy a stabilizátorgumi is cserélve volt, az olajcsere km-állása precízen felírva, számla első-alsó lengőkarokról, hozzá a jótállási jegy. Az is lehet persze, hogy szerzett néhány számlát, mert a világ cinikus, a keselyű sast ebédel, a bárány felökleli a jászolt - de nem hiszem.

Az ember néha hibázik Forrás: Polyák Attila

Ezeket az előzményeket csak azért mesélem el (magam is elcsodálkozva azon, hogy az előző cikkekben nem volt róluk szó), mert így érthető, hogy a költségek listája meglehetősen rövid.

Filléres emlékeim

A kocsit 96602 kilométerrel vettem meg, azóta belement 5500. A tankolásról nem vezettem feljegyzést, legyen elég annyi, hogy a romboló 660 kilós, 847 köbcentis, háromhengeres, 32 kilowattos benzines - a mai autóknak minimum kétszer ekkora tömegük van, ami beszédes tény. Az éves biztosítás 15 ezer forint. Azért ilyen nagy összeg, mert Kisautó a második kocsi a nevemen, így ennél A0-ról kezdtem, míg a másiknál B10-ben vagyok - szerintem igazságtalan a rendszer.

Szétszedte, összerakta, jó Forrás: Origo

Az eddigi egyetlen műszaki hiba a rángatás volt (erről itt írtam részletesen), amitől azért működött a szerkezet, tulajdonképpen gond nélkül. A vicc a dologban, hogy a legnagyobb nehézség szerelőt találni volt, mert a jó szaki ritka, mint 93-as Daihatsu Cuoréban az extra. Bár ez túlzás, mert a Kisautóban egyetlen gyári extra sincs, sikerült viszont nagy nehezen rátalálni Árva András karburátor- és injektorspecialistára, aki 20 ezer forintért megjavította a köhögő háromhengerest. Ez tavasszal volt, azóta probléma nélkül jövünk-megyünk. Hiába no, ez valahol egy Toyota.

Ja igen, volt még egy javítanivaló!

Egyszer bebikáztam egy 2,4-es benzines csillogó-villogó kombit a kis gyösszel, ekkor vettem észre, hogy eltört az egyik akkumulátor-saru.

Talán itt lehet a hiba Forrás: Polyák Attila

Működött rendben az önindító, de a bilincs nem volt szoros, márpedig ide megfelelő érintkezés kell! Pontos összegre nem emlékszem, az új saru párszáz forintba került. Van még egy tétel a listán, és ezzel - egyelőre - tényleg a végére érünk: a gépi mosóban beázik a kocsi az ablaknál, fönt a sofőr felőli oldalon, ki kéne cserélni a szigetelő gumit, ami szintén nem egy velőtrázó tétel.

A tél is jól áll neki. Hát nem? Forrás: Polyák Attila

Ezt egyébként még nyáron vettem észre, amikor egyszer úri huncut jókedvemben értékének századáért lemosattam az autót. Nem szálltam ki, így pontosan tudom, hol van az a pont, ahol bejön a nedves közeg. Mivel nagy esőben nem tapasztalható a jelenség, osztottam, szoroztam és arra jutottam, hogy onnantól, mint addig is, magam mosom majd a kis dodzsemet, a méretei miatt úgyis pár perc az egész.

Monaco a Pusztaszeri úton van

Mindezeken túl csendesen telnek a hétköznapok, a kicsike nem egy veszekedős fajta. Nyáron két, télen mondjuk négy főtengelyfordulatra indul, tudom, hogy viccesen hangzik, de önmagához képest meglepően nyomatékos, és lendületből autózva komoly meglepetéseket tud okozni a nagyoknak. És az utasoknak is, a már-már Monacót idézően kanyargós Pusztaszeri úton fölfelé (!) volt ember a jobb egyben ülve - maga is autós, 50 kilométerről ingázik naponta -, aki könyörgött, hogy lassítsak.

Két extra van, egyik sem gyári. A másik a riasztó Forrás: Polyák Attila

A többi autós általában közönyös a Cuoréval szemben,

a presztízsverdák természetesen továbbra is minden helyzetben meg akarnak ölni,

de szegényeknek bizonyítaniuk kell, hogy nem véletlenül vásároltak háromszázszor drágább (100 ezres nagyságrend vs. 30 milliós) autót, mint ez itt. Egyszer elbeszélgetett velem egy parkolóőr, ilyen autót nézett ki az asszonynak, hogy megy, mennyibe' fájt, belefér-e egy használt stelázsi? Szépen elmondtam neki mindent, ő nem büntetett meg, jóformán barátok lettünk, aztán hirtelen eleresztett egy mondatot: „jó kis autók ezek a Marutik!"

Maruti 800 DX? Daewoo Tico? Daihatsu Cuore! Forrás: Polyák Attila

Az volt a terv, hogy az összetört robogó helyett télire vett Daihatsut tavasszal eladom, aztán vásárolok valami kétkerekűt, mert azoknál tényleg nincsen jobb városi körülmények között. Csak két dolog jött közbe: egyrészt nem gyűlt össze a pénz a motorra, másrészt nagyon megszerettük családilag a kis játékautót. Az első okot illetően megnyugodhatunk, megint itt a tél, így aztán kaptunk egy kis haladékot.

A másik sokkal veszélyesebb: érzelmileg kötődni egy ilyen bontószökevényhez maga a pénzügyi öngyilkosság, mert majd ahogyan jönnek elő a hibák, irgalmatlan pénzeket költünk rá, miközben az összeg, amiért el lehet adni, milliméterekkel nő csak meg, ha egyáltalán emelkedik valamennyit. Az idő mindent eldönt majd: ha öt év múlva is meglesz, akkor vagy hülye vagyok, vagy szuperszerencsés.