Hajtás, pajtások! - 12 régi pedálos autó Magyarországról
2017. augusztus 06. 08:00
Vágólapra másolva!
Fekete-fehér, 1911 és 1974 között készült fotókból válogattunk, és a képekben sok minden közös: a gyerekek büszkén néznek a kamerába, megmutatva kedvenc játékszerüket, az autót.
Nyugaton autószerűbbek voltak a pedálos járgányok, nálunk inkább a „csináld magad" szellemiség uralkodott. A kisautópiacot később a sorozatgyártású, szovjet Moszkvicsok uralták, a Városligetben még az 1980-as évek közepén is lehetett ilyeneket bérelni - így azok is pedálozhattak, akiknek nem futotta sajátra. A gyerekek sorban álltak értük.
A szovjet járgányokat futószalagon gyártották a hatvanas évektől három étvizeden át, három szériában: az első még az amerikai Studebakerre hasonlító díszítést kapott,
a második széria már a Moszkvics 408/412 formavilágát örökölte,
a harmadikon pedig egyre több lett alumínium helyett a műanyag.
Jellegzetes vonás volt a rugózó (és idővel leülő) hátsó tengely, az állítható vezetőülés és a laposelemről működő világítás, de az apukák olykor további extrákat is beépítettek házilag. Ma kultikus tárgy lett, és komoly árakon cserének gazdát a felújított példányok, de tévedés azt hinni, hogy a Moszkvicsokkal, vagy akárcsak a szocializmusban indult a pedálos járgányok története. Íme, a história képekben:
Végtelenül egyszerű kisautó 1911-ből, de az ifjú pilótának már igazi szemüvege volt Forrás: Fortepan
Kopott festés, meggörbült kerék, de a fényszóró ép. A gyerekek a XI. kerületben, az Eszék utca egyik házának teraszán játszanak 1936-ban Forrás: Fortepan
A Citroen 5HP volt a minta ehhez az 1926-ban lefényképezett pedálos kisautóhoz Forrás: fotó: Fortepan/Saly Noémi
Kisipari terméknek tűnik ez a magyar autó, a fénykép 1938-ban, Veszprémben készült fotó: Fortepan/Karabélyos Péter
Egy jó autó már 1939-ben is imponált a lányoknak Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar
Remek munka ez a sportkocsi az 1938-ban készült fényképen, bár úgy tűnik, a fiatalember már kezdte kinőni Forrás: Fortepan/Koroknai-Tegez Ferenc
Egyszerű vonalak, babakocsikerekek 1950-ből. A BP-s rendszám hazai termékről árulkodik Forrás: Fortepan/Kurutz Márton
Katonai terepjárót mintázó kiskocsi (1949), függőleges pálcázású hűtőmaszkkal lehetne Willys is Forrás: Fortepan/Krasznai Gyula
Valószínűleg fából készült kisautó, kétszínű festéssel. A helyszín a Kossuth Lajos utcai Úttörő Áruház 1951-ben Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr újság
Egy igazi "nagymenő" 1952-ben, akinek a triciklije mellett saját pedálos autója is volt - gyanús a vontatókötél alatta Forrás: Fortepan/Baráth Endre
Moszkvicsokkal 1974-ben a dombóvári Zrínyi utcai óvoda KRESZ-parkjában Forrás: Fortepan/Erky-Nagy Tibor
Utópisztikus jelenet 1964-ből: GAZ-67-es rendőrautó üldözi a Porschének tűnő sportkocsit a XIII. kerületi Gyermek téren, a ma már nem létező közlekedési parkban Forrás: : Fortepan/Magyar Rendőr újság