Ha már unja a Qashqai-t, a Mazdának van egy izgalmas ajánlata – Mazda CX-30 menetpróba

Mazda CX-30
Vágólapra másolva!
Az új Mazda CX-30 és a CX-3 közötti különbség jóval több a nullánál, előbbi egy kategóriával nagyobb és technikai értelemben már a japán gyártó újgenerációs modelljei közé tartozik. Viszont a CX-30 alig több egy enyhén emelt Mazda3-nál, aminek előnyei és hátrányai is vannak, például terepen ügyesebben, aszfalton ügyetlenebbül mozog.
Vágólapra másolva!

Vezetés

Menet közben nagyon csendes, még a dízelmotorral is. A 116 lóerős dízelmotorral 10,8 másodperc alatt gyorsul fel 100-ra, a végsebessége 183 km/óra Forrás: Mazda/Davidlfsmith

A CX-30 ugyanazokkal a motorokkal kapható, mint a Mazda3, az alapváltozatot egy 122 lóerős kétliteres szívó benzines hajtja.

Sok vevő kifejezetten ezért a motorért keresi a Mazdákat,

mert tartósabbnak hiszik, mint a vetélytársak kisebb lökettérfogatú, turbós benzineseit. Ezt a Skyactiv-G motort már ismerjük a 3-asból, ahol kiderült, hogy halk, kulturált, és az ereje elég a normális közlekedéshez, de sokkal többre nem, a haladáshoz pörgetni kell, ami nincs ellenére.

Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30

A németországi menetpróbán nekem azonban egy dízel CX-30 jutott, amelynek orrában az új, 1,8 literes, 116 lóerős Skyactiv-D motor mozgatott. Várható volt, hogy nem jár majd olyan finoman, mint a benzines, de a dízelek között így is csendesnek számít, ami a kiváló hangszigetelés érdeme is.

Aszfaltozott úton érzi magát otthon, ott viszont ügyesebben mozog egy magasabb SUV-nál, pedig a hátsó futómű csak csatolt lengőkaros Forrás: Mazda/Davidlfsmith

Alacsony fordulatszámon jóval erősebb a benzinesnél,

a maximális nyomatékát (270 Nm) már 1600-as fordulatnál leadja, míg a benzines a maga 216 Nm-ét csak 4000-nél. Mivel a pincéből húz, kevesebb váltással vezethető, pedig az ember akkor is szívesen nyúl a japánosan pontosan megvezetett hatfokozatú kézi váltóhoz, ha amúgy nem lenne rá szükség.

A csodamotor is érkezik

Az őszi piaci bevezetéskor már elérhető lesz a 181 lóerős, benzines Skyactiv-X motor is, amely az új öngyulladásos technológiának köszönhetően nem csak másfélszer erősebb a G122-nél, hanem 15 százalékkal takarékosabb is. Országúton 5,1 literes fogyasztást mértem a dízel CX-30-assal, ugyanitt korábban az X-motoros Mazda3 6,3 litert kért.

Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30

Minden motor párosítható hatfokozatú hagyományos automata váltóval és összkerékhajtással, vagy a kettő kombinációjával, de ezek mind növelik a fogyasztást, és azt sem árt tudni, hogy a CX-30-ast

annak ellenére sem terepezésre találták ki, hogy a hasa 4 centivel messzebb van a talajtól, mint a 3-asé.

Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30

Pont emiatt érezhetően jobban is dől kanyarban, amit onnan tudok biztosan, hogy a Frankfurt mellett megtartott menetpróbán egymás után vezettem a két kocsit (a Skyactiv-X motorú 3-as bemutatója később jelenik meg az Origón). Persze

egy átlagos szabadidő-autóhoz képest a CX-30 élményautó,

mert finom súlyozású, és pontos a kormánya, a viszonylag kis tömege miatt agilis a kanyarokban, rendületlenül tapad, és nem akarja tolni az orrát.

Árak, összegzés

Egymás után vezetve az derült ki számomra, hogy a Mazda3 kicsivel jobb autó a CX-30-nál, mivel szebb, jobb vezetni, gyorsabb, takarékosabb, és olcsóbb is (630 ezer forinttal). Ez persze szinte minden crossoverre elmondható, amit egy normál ferdehátú alapjaira építenek. Nem is ezért keresik ezeket a kocsikat, hanem a magasabb üléspozícióért, a robusztusabb megjelenésért, az enyhe terepjáró képességért és a praktikusabb karosszériáért.

Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30
Mazda CX-30

A 3-assal összehasonlítva ezeket az előnyöket a CX-30 is nyújtja, de egy rendes SUV-hoz képest

csak egy enyhén emelt normál ferdehátúnak tűnik,

aminek persze előnyei is vannak, főleg menetdinamikai szempontokból. De családi csapatszállítónak továbbra is inkább a CX-5-öst vegyék, abba tényleg belefér a család.

Nem is igazi SUV ez, hanem inkább afféle aszfaltra optimalizált crossover, vagyis a normál kompaktok és városi terepjárók között helyezkedik el, csakúgy, mint a Volkswagen T-Roc, vagy a Toyota C-HR Fotó: Gulyás Péter

A CX-30 2.0 Skyactiv-G

7,67 millió forintos alapára elsőre magasnak tűnhet,

de nem árt tudni, hogy már az alapmodell is kap LED fényszórót, head up display-t, adaptív tempomatot, sávtartót, vészfék-asszisztenst, navigációt, eső-és fényérzékelőt, tolatóradart, digitális rádiót és könnyűfém felniket. A dízelmotor felára 630 ezer, a négykerék-meghajtásé és az automata váltóé 750-750 ezer forint, a Skyactiv-X motoré pedig 1 millió forint, de ebben már a GT csomaghoz járó magasabb felszereltség is benne van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!