Az utóbbi évek egyik legijesztőbb balesetét rögzítette a Magyar Közút kamerája - videó

közút
Vágólapra másolva!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gyorsforgalmi hálózaton található kamerarendszere egészen döbbenetes balesetet rögzített pénteken az M25-ös és M3-as autópálya csomópontjában.
Vágólapra másolva!

A nemrégiben elkészült M25-ös autóútról az M3-as autópályára hajtott fel egy utánfutót vontató pick-up. A jármű 67 éves sofőrje

az M3-asra felhajtó ág végén elkezdett megfordulni, és a gyorsforgalmi útra a menetiránnyal szemben hajtott fel.

Egy személyautónak nem volt esélye, nem tudta kivédeni az ütközést, és nagy erővel becsapódott az autópályán szabálytalanul megfordult járműbe.

Az ütközés erejétől a pick-up utánfutója leszakadt és az árokba csapódott,

csak a szerencsén és az ott haladó járművek sofőrjeinek jelenlétén múlt, hogy nem történt újabb baleset.

A pick up-ba becsapódott autóban négy gyerek és két felnőtt utazott.

A kérdéses csomópontban minden szükséges előjelzés adott volt: előjelző és kötelező haladási irányt jelző táblák, maguk a burkolati jelek és a felhajtó ág vonalvezetése is mind egyértelműen úgy volt kialakítva, hogy a sofőrök számára ne legyen kérdés, hogy mely irányba kell haladniuk.

A felvételeken jól látszik a balesetet okozó jármű mozgásából, hogy

egy ideig szabályosan haladt a felhajtó ágon, de annak M3-as autópályába való csatlakozásánál meggondolta magát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!