A 102 lóerős villanymotor és a duplaturbós, háromliteres V6-os benzinmotor
457 lóerős rendszerteljesítménye
a gördülő garzont a kanyargós dél-lengyelországi hegyi utakon úgy mozgatta, mint az őszi szél a faleveleket, amihez a Fordhoz méltó felfüggesztés és a kormányzás is partnerként viszonyult. Persze azért ez nem egy Cayenne, a hangolás közelebb áll az amerikai ízléshez, és kanyarban a 2,4 tonnás test tehetetlensége is érezhető.
Az automata összkerékhajtás a hátsó tengelyt preferálja, ami laza talajon élvezetes farolásokat is megenged, ha kikapcsoltuk az ESP-t.
Aszfalton mindössze 6 másodperc kell a százas sprinthez,
a végsebesség a nem éppen áramvonalas karosszéria ellenére is 230 km/óra.
A kettő közül az ST-Line csomagos Explorer futóműve a feszesebb, a bivalyerős hajtáslánccal (és az aktív-passzív asszisztensekkel) nem akadt olyan forgalmi szituáció, amely kifogott volna rajta.
Egy országúti előzés olyan, mint egy térugrás:
padlógáz és máris a visszapillantóban bukkan fel az az akadály, ami az előző másodpercben még a szélvédő mögül látszott. Gyorsuláskor a V6-os finom baritonja is felerősödik, ami a minimalizált lökettérfogatok és hengerszámok korában igazi kényeztetés a fülnek.
Tudásához képes nem is iszákos a hibrid Explorer: a 38 kilométeres tiszta villamos üzemmel (a WLTP szerint 42 km-t tud) együtt a nagyjából 300 kilométeres tesztúton
9,2 literes átlagfogyasztás jött ki,
ami több mint tisztességes érték, pláne annak tükrében, hogy gyakran használtuk ki a végtelennek tűnő erőtartalékait. Igaz, a gyári adat 3,1 liter, amit az első 100 kilométeren, részben árammal hajtva is nehéz hozni.
Mindazonáltal ennek az elefántba oltott gepárdnak nem az eszelős száguldozás a fő mutatványa. Sokkal inkább a komfortos családi kirándulások mindeneseként brillírozna, ha életszerű lenne, hogy az ára alapján ez a réteg meg tudná engedni magának. Na de soha ne mondd, hogy soha, a zöld rendszámmal napi több ezer forintnyi parkolójegy takarítható meg (ha sikerül beférni vele egy városi helyre),
a 2,5 milliós nagycsaládos kedvezmény sem piskóta,
a belseje pedig olyan hatalmas és variálható, mint egy nagy egyterűnek, azt leszámítva, hogy az üléseket nem lehet kiszerelni. A gyári vonóhoroggal 2,5 tonnáig bármit elvontat, a 825 Nm-es nyomatékával, összkerékhajtásával és 10 fokozatával valószínűleg a függőleges falon is. Mi ez, ha nem autóipari svájci bicska?
Az sem mellékes, hogy a dugóban araszolni képes adaptív tempomattól kezdve a kitolató-vészfékasszisztensen, a háromzónás klímán, a masszírozós, elektromosan állítható első üléseken, a 14 hangszórós, koncertterem minőségű B&O hangrendszeren, a motorral dönthető harmadik üléssoron, a fejlett parkolóautomatikán és a hét előre választható menetdinamikai, és három elektromos üzemmódon át egészen a napfénytetőig szinte minden elképzelhető extra alaptartozék. Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor elárulnám, hogy nekem csak az emelhető légrugózás és a head up display hiányzott.
Hideg fejjel nézve akár nagycsaládok, akár cégvezetők szemszögéből nézve megfontolás tárgyát képezheti az Explorer, hiszen a mérete, tudása megvan hozzá, a zöld rendszám miatt a környezetvédők sem fognak megvetni érte, és
rendszeres töltéssel olcsón is üzemeltethető.
A 25 milliós tartomány felett azonban már nem csak az észérvek játszanak, a tudatalatti a kifinomultabb külső-belső formatervű prémium márkák felé tereli az agyat. Hacsak nem éppen azok nagyszámú jelenléte hozza helyzetbe a különc, amerikai Fordot a különbözőségre vágyók számára.