Másról sem hallani, mint az autógyártókat sújtó egyre szigorúbb emissziós normákról, a CO2-kvóták túllépéséért kiszabott bírságokról és a hajtások villamosításáról. De mi újság a motorkerékpárokkal? Ott bizony lazábbak a feltételek, még az autóknál 1996 óta kötelező OBD II diagnosztika bevezetése is 2024-re tolódott, alig terjednek a start-stop rendszerek, és a minden újonnan forgalomba helyezett motorra vonatkozó Euro-5 normát csak idén év elejétől tették kötelezővé. Persze az új technológiák bevezetésénél az ár és a helyigény is nagy kihívás, így egyelőre nincs oka pánikra a benzinvérűeknek.
Érdekes tendencia, hogy míg az autónál az elmúlt években (a turbók elterjedésével) egyre kevesebb lett a köbcenti, addig a motoroknál sokszor éppen gyarapodott – így van ezzel például a Honda SH300i utódja is. Pont mopednyi mértékkel, fél decivel nőtt a lökettérfogata ahhoz, hogy egyéb átalakításokkal együtt a vízhűtéses egyhengeres teljesíteni tudja az Euro-5 határértékeket, ami hasznos mellékhatásként 29 lóerős teljesítményt hozott a konyhára. Ehhez merevebbé tették a vázat is, az idomozás pedig teljesen átalakult, nem túlzás tehát facelift helyett modellváltásról beszélni.
Maga az SH típusnév már 1984 óta a Honda nagykerekű robogóit jelöli, a kétütemű 50-esek és a hasonló fizimiskájú, előszeretettel rendszám nélkül használt 100-asok az ezredforduló környékén szép számban érkeztek az országba használtan, konténerben. A mai 125 és 150 köbcentisekből álló kínálat csúcsát jelenti az új 350-es, azzal a csábító ígérettel, hogy távolabbi napi ingázásra vagy akár egy-egy hétvégi kirándulásra is alkalmas. Ezt támasztja alá a 134 km/h-s végsebesség is, de az SH felépítése és villaszöge miatt a 110-120-as tempó feletti hosszabb menetekre azért nem ez a legideálisabb.
Teljesen más építési filozófiát képvisel, mint a divatos kanapérobogók, rövidebb azoknál és kevésbé sportosak az arányai –
ez egy célszerszám, amit arra terveztek, hogy akár a kevésbé fejlett térségek hepehupás útjain is elboldoguljon.
Nem bútorgörgőket, hanem jókora, elöl-hátul 16 colos kereket tettek alá, 35 mm-es első teleszkópvillával és dupla hátsó rugóstaggal, így a kátyúk vagy a keresztbordák sem zökkentik ki a nyugalmából. Lényegében a jókora felniméret a fő „selling point", ami tényleg áldás tud lenni a pocsék utakon, bár a hondás mérnökök helyében be mertünk volna vállalni kicsit lágyabb futóműhangolást.
Így viszont meglepően agilisan mozog az SH350i, könnyedén lehet egyik kanyarról a másikra fűzni és országúti tempónál is stabil. Lehet, hogy kiskerekű robogók fordulékonyabbak nála, és a 174 kiló sem pehelysúly, ennek ellenére sűrű városi forgalomban is nagyon jól lehet vele manőverezni. ABS-szel megtámogatott szimpla tárcsafékjei természetesen nem nyújtják egy sportgép teljesítményét, de a Honda kvalitásaihoz bőven elegendők. Széria a kipörgésgátló (hivatalos nevén nyomatékszabályzó), amely nem csak télen vagy vizes úton hasznos, de néha szürkeaszfalton kigyorsítva is akcióba lép.
Kicsit trükkös a típusnév, mert valójában 330 köbcentis a motor (az SH300i-ként futó az előd is csak 280-as volt), a 3 lóerős pluszteljesítménynél pedig fontosabb, hogy a nyomaték is megnövekedett, és alacsonyabb fordulatszámtól mozgósítható. Ha rendesen húzzuk a gázt, az esetek többségében simán elsőként lőhetünk ki a zöld lámpánál, a Honda jellegzetes egyhengeres hang kíséretében nagyon fürgén szedi a lábait. Nagyjából 100-as tempóig vehemens a gyorsulása, azt kell mondanunk, városi és agglomerációs ingázásra felesleges (bár nyilván szórakoztató) ennél erősebb robogót fenntartani.
Ne feledjük, egy kéthengeres, nehéz nagyrobogót a budapesti forgatagban nyúzva a szervizelés költségei is máshogyan alakulnának, nem is beszélve a tankolásokéról. Az SH 350i azon kevés tesztjárművünk egyike volt,
amellyel minimális önmérséklettel meg lehetett közelíteni a gyári 3,3 literes fogyasztási átlagot,
a hatótávja pedig bőven 250 kilométer felett tudott alakulni. Új, digitális műszeregységet vezetett be a Honda (persze nem színes TFT-t), amelyről a sebességet könnyű leolvasni, de mutatja az időt, a levegő hőmérsékletét, a fogyasztást, sőt, az akkufeszültséget is.
Javítja a használhatóságot, hogy teljesen sík a lábtartó, nem kell fel- és leszálláskor gerincen átlépnünk. Ezt bizonyára a szoknyában útnak induló hölgyek is értékelik, miként azt is, hogy a bevásárlás szatyrát az idom belsején egy kapóra lehet akasztani. Használatkor végig a táskában vagy a dzseki zsebében maradhat a kulcs, a jeladót érzékelve forgókapcsolóval indíthatunk, vagy gombbal felnyitható a nyereg. Kimaradt ugyan az SH-ból a manuálisan kapcsolható vészvillogó és a nélkülözhető fordulatszámmérő, viszont a gyomrában található egy USB-aljzat, amelyről útközben lehet töltögetni a telefont.
Minden tökéletes lenne tehát? Aligha, az idei szeszélyes május olykor arcunkra fagyasztotta a mosolyt az SH nyergében. Hosszabb utakra ajánlott tehát beszerezni egy utólagos plexit vagy a gyári szélvédőt 54 ezer forintért, emellett téli használathoz Tucano és markolatfűtés sem haszontalan. A dizájn megítélése mindig szubjektív, és kétségtelenül frissebb lett a Honda megjelenése az új osztott, LED-es fényszórókkal, de vékony első gumijaival és az ázsiai ízléshez közel álló formáival senki sem fogja az utak királyának tartani. Pedig a CVT-s Honda tud azért meglepetést okozni gyorsításnál.
A nagykerekes felépítés (és a hagyományosan elhelyezett tank) fő hátrányát a szállítókapacitás jelenti: a nyereg alatti rekeszbe ugyan be lehet ugyan préselni egy darab zárt bukósisakot, de egy hátizsákot laptoppal más semmiképp.
Nem véletlenül adják alapáron a 35 literes, természetesen az idomok színére fújt hátsó dobozt,
amelynek kicsit nehézkesen záródik a fedele, és sokan berzenkednek napi városi használatnál a hátrafelé messze kinyúló top case-ektől. Bár le is lehet venni, nélküle a használati érték korlátozott, és valamiért még a kormány alatti tárolórekesz is túlságosan szűk a Hondán.
Összességében azonban a jó menettulajdonságok, a tartós technika, a takarékosság és a rossz utakkal kompatibilis kialakítás érdekesé teszi az SH350i-t, akárcsak 1,95 millió forintos ára. Azokat is meg lehet érteni, akik a kényelmesebb és tágasabb bendőjű kanapérobogókra voksolnak inkább, csakhogy házon belül a Forza 350, vagy a Suzukinál a 400-as Burgman félmillió forinttal többe kerül. 2,2 millió körül jár a Yamaha X-Max 300 és a Piaggio Beverly 300 S, de hátul is 16-os kereket ebben a ligában csak a Honda kínál – mert úgy tűnik, az olasz vásárlók máig ragaszkodnak ehhez a kialakításhoz.