A cégalapító Frantisek Janecek már a II. világháború alatt a békeidőkre készült. Csehszlovákia német megszállása idején üzeme a hadsereg felügyelete alá került, hadieszközöket gyártott, Janecek azonban titokban nekilátott egy teljesen új, egyhengeres 250-es motorkerékpár kifejlesztésének. Zseniális módon verte át a nemzetiszocialista felügyelőket: a motort ugyanolyan katonai zöldre festette, mint a németeknek szánt gépeket, sőt a tankra felírta, hogy „SS", így háborítatlanul folyhattak a tesztek. 1941-es halála után fia, Karel folytatta a munkát egy tehetséges és főleg bátor mérnök-technikus csapattal.
Megérdemlik a tervezők, hogy felsoroljuk a nevüket: Josef Josif, Jan Krivka, J. Mraz, J. Navratil, J. Vetvicka, J. Rajchrt és J. Stastny dolgozott az új negyedliteresen. Sikerült befejezniük a motort, így a Jawa a felszabadulás után azonnal árulhatta a kívánatos és nem is túl drága újdonságot. Egyhengeres, 9 lóerős és persze kétütemű motor hajtotta, négyfokozatú félautomata váltó közreműködésével. A kuplungolás nélkül is kapcsolgatható szerkezet a Jawa (egyik) védjegyévé vált, több évtizeden keresztül használták – még a korábban tesztelt kéthengeres, 1987-es 634-esben is ilyen volt.
Elöl hidraulikus csillapítású teleszkópvillával, hátul bakteleszkópokkal készült, és két félfékdob állította meg. Nemcsak műszakilag volt kiváló, de jól is nézett ki,
így 1946-ban a Párizsi Motorkiállításról a nagy nyugati márkák orra elől elhozta az aranyérmet.
Még ugyanabban az évben elkezdődött a sorozatgyártása is. A hivatalosan Typ 11-re keresztelt motorkerékpár a néptől a Perak (szabad fordításban szöcske) becenevet kapta. Az elnevezés eredetileg Prágában, a német megszállás idején keletkezett. „Perak" alatt olyanokat értettek, akik titkos akciókkal harcoltak a megszállók ellen.
1947-ben elkészült a kéthengeres, 350-es változat is, de ezt először nem a Jawa, hanem Csehszlovákia harmadik legnagyobb motorbicikli-márkája az Ogar gyártotta Typ 12 néven. Egy évvel később államosították mindkét céget, az Ogart pedig beolvasztották a Jawába. Innentől (azaz '48-tól) a típus Jawa Typ 18 megjelöléssel futott. A két gép első blikkre ikertestvérnek tűnik, de apróságokban különböznek: a Jawa váza erősebb, más a lámpafeje, a sárvédők formája és a kormány íve is. Eltérő a hűtőbordák száma és a legfontosabb, ami kívülről nem látszik, 12-ről 14 lóerőre nőtt a teljesítmény.
A mi 350-es példányunk a Jawa-féle gyártás első évéből való, restaurált példány, ritka vajszínű fényezéssel. Tulajdonosa, Czakó Tibor négy éve szerezte két másik Jawával együtt. Előző gazdája régen félretette és nem törődött vele, csak lekente olajjal a rozsda ellen. Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni a felújítást. Átforgott ugyan a motor, de generált igényelt: fúrás a második túlméretre, új csapágyak és dugattyúk. A váltót is újracsapágyazták, ott egy tengelyt is cseréltek. Konstrukciós hiba a gyakran elállítódó gyújtás, de nem cserélték elektronikusra, meghagyták az eredetit.
Egyengetni kellett a vázat, a tank pedig annyira rossz állapotban volt, hogy kidobták, és egy használt, de kevésbé viharvertet javítottak ki helyette.
A fékeket is teljesen felújították, a kerekek alapos tisztításon, polírozáson és újraküllőzésen estek át, a műszerek újak.
Utángyártott a két kipufogó, de gyári specifikációk szerinti, ugyanúgy néznek ki és úgy is szólnak, mint az eredetiek. Hosszú ideig tartó, aprólékos munka volt, de a végeredmény magáért beszél. Ki is próbáltuk a gépet, amely könnyen, második rúgásra indult, alapjárata alacsony, nyugodt és jellegzetesen fémes hangú.
Még bejáratós a Jawa, mindössze 18 kilométert mutat az órája, ezért sűrűbb keverékkel megy, amitől jobban is füstöl. Alacsony a nyereg, könnyű ráhuppanni, a kormány is megfelelő méretű és ívelésű a kellemes üléspozícióhoz, a lábtartók állíthatók. A váltó négyfokozatú, fordított kiosztással, vagyis fent található az egyes fokozat, lefelé pedig a többi. Ha kuplunggal kapcsolunk, akkor is érdemes lassan csinálni, hogy ne recsegjen a szerkezet, kuplungolás nélkül persze kényelmesebb és gyorsabb is a váltás. A 14 lóerős teljesítmény nem tűnik soknak, de szerencsére az egyhengeres gép elég rugalmas.
Ha kell, akár a 80-90 km/h-s utazósebességet is tartja, de nyugodt 70-es tempó körül a legélvezetesebb, ilyenkor még a zaj és vibrációk is elviselhetők.
A futómű hátul egyszerű bakteleszkópos, ezért sajnos még jó úton is eléggé ráz,
de a rugózó nyereg - amit a pilóta súlyához lehet állítani dörzs-lengéscsillapítóval – javít valamelyest a menetkomforton. Cserébe, jól beállított kormányszorítóval kitűnő az egyenesfutás. Alacsony súlypontjával kanyarban is stabil a Perak, a féldobos fékrendszer az ötvenes évek divatja, az akkori forgalomhoz és sebességekhez bizonyára meg is felelt.
Ma azonban már inkább csak „lassítónak" nevezhető a rendszer, erősen kell húzni-taposni ahhoz, hogy megálljon a motor. Mindezzel együtt a Perak könnyen vezethető, kezes gép, még ha nem is igazán kényelmes. Utódja, az 1954-ben bemutatott 354-es modell (kyvacka, vagyis „hinta) komoly előrelépést jelentett hozzá képest a komfortos, hátul lengővillás futóművével, ráadásul a 350-es motor ennél már új, kéthengeres konstrukció volt. Ezek a gépek a Magyar Népköztársaság útjain is elterjedtek, elsősorban a hazai gyártású Pannóniák, illetve a keletnémet MZ-k alternatívájaként.
Műszaki adatok - Jawa Perak 350 (1948)
Motor: kéthengeres léghűtéses kétütemű. Hengerűrtartalom: 344 cm3. Furat x löket: 58,0 x 65,0 mm. Teljesítmény: 14 LE, 4000/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú lábkapcsolású váltó, lánchajtás.
Felfüggesztés: elöl teleszkópvilla hidraulikus lengéscsillapítással, hátul bakteleszkópok.
Váz: hegesztett acél bölcsőváz zártszelvényből. Hosszúság x szélesség x magasság: 2010 x 600 x 954 mm. Tengelytáv: 1297 mm. Tank: 13 l. Saját tömeg: 120 kg.
Végsebesség: 115 km/h.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil novemberi számában: