December elsején baleset történt Debrecenben, a Szoboszlói úton: egy autós forgalmi okokból fékezni és lassítani kezdett, ekkor a mögötte haladó Suzuki nekihajtott. A balesetben ugyan senki nem sérült meg, a Suzuki utasa mégis kipattant a járműből, és ingerülten számon kérte az Audi vezetőjét. A férfi azt sérelmezte, hogy megítélése szerint túlságosan hirtelen kezdett fékezni az előttük közlekedő autó.
Az Audit vezető nő férje
próbálta szép szóval, kulturáltan nyugalomra inteni a Suzuki utasát, a férfi azonban cserébe többször tenyérrel és ököllel is megütötte.
A helyszínre érkező rendőrök
azonnal megbilincselték a dühöngő utast,
majd előállították a rendőrkapitányságra.
A püspökladányi lakosnak súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.