Itt a bejelentés, ilyenek lesznek az új magyar rendszámok

rendszám
Vágólapra másolva!
A Magyar Autóklub értesülése szerint napokon belül megjelenik az a rendelet, amely az új formátumú rendszámokkal összefüggő részletes szabályokat tartalmazza.
Vágólapra másolva!

A három betűt, illetve számot, egy magyar zászlót és egy nagy H betűt tartalmazó, jelenleg használt rendszámformátum 1990 nyarától kezdve került a gépjárművekre. Ez kapott 2004-ben, az uniós csatlakozáskor kék alapszínt, amellett természetesen, hogy a trikolór helyét az EU csillagai vették át - írta az Autósélet.

Forrás: Autósélet

A lap úgy tudja, hogy jövő májusban lép hatályba az új szabály, tehát

2022 tavaszától adják ki az új rendszámokat négy betű és három szám formátumban.

Az Origo olvasói három betűből és négy számból álló formátumot láttak volna szívesen.

Forrás: Legújabb rendszámok/Index Fórum

Szavazzon!

Ön szerint milyenek legyenek az új magyar rendszámok?

Egy ideje sejteni lehetett, hogy változásra készül a jogalkotó, hiszen napjainkban az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk, s már csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, ebből kifolyólag lassan elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítók. Sőt, a muzeális minősített veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt, ezért is indokolt az új változat bevezetése.

Szavazzon!

Önnek tetszene ez az új formátum?

Forrás: Autósélet

A bal szélen futó, uniós zászlót és H felségjelzést tartalmazó kék sáv továbbra is megmarad, újdonság azonban, hogy az első két betű után beillesztik a magyar címert. Várhatóan rövidesen azt is nyilvánosságra hozzák, hogy mi lesz a különleges rendszámokkal, az ügyfelek kérésére legyártott, egyedi változatokkal és a motorok jelzéseivel.

Forrás: Autósélet
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!