Ralph Lysell Svédországban született, a két háború között az Egyesült Államokban élt, majd Norvégiában telepedett le. Nem tartozott az autóipar hírességei közé, ma is kevesen ismerik munkásságát. Az ambiciózus és tehetséges fiatalember 1923-ban érkezett New Yorkba anyjához és nevelőapjához, majd formatervezést és gépészetet tanult a Columbia Egyetemen. Utána tervezett egy áramvonalas, tolóajtós kocsit, amivel a nagy autógyáraknál házalt, de az ötlet senkinek sem kellett.
Ebből a korból több városi legenda is kering róla, az egyik szerint Al Caponénak dolgozott whisky-csempészként, a másik szerint több autógyártó összeadott neki egy nagyobb pénzösszeget, csak azért, hogy ne zaklassa őket ötleteivel.
Visszaköltözött Európába és itt is gyorsan munkába állt: a Mercedes, az Adler és a BMW formatervezői tanácsadója lett,
a háború kitörése előtt (1939-ben) pedig Svédországba ment és az Ericsson cég dizájnereként kezdett dolgozni. Tíz évvel később nagy tervekkel érkezett Norvégiába, hogy új autót konstruáljon és elindítsa vele a hazai autóipart.
Tudni kell, hogy akkoriban Norvégia kemény korlátozást vezetett be az import személy- és teherautókra, így Lysell elképzelése nem is volt annyira elrugaszkodott. Sportkocsit, taxit és teherautót is akart gyártani, az elsővel kezdte: mutatós roadstert rajzolt, amelynek alumínium idomait egy tapaszalt fémmegmunkáló, Ed Haaseth kalapálta ki és illesztette össze az Oslo melletti Fornebu reptéren működő Norsk Flyindustri cég telephelyén. Lysell sirályszárnyú plexikupolát képzelt a könnyű építésű kocsira, kupévá alakítva, de ez csak évtizedekkel később valósult meg.
Rallynak nevezte el saját nevének első szótagjait összeillesztve, tehát nem az angol rallye szó téves írásmódja. A műszaki tartalomról keveset tudunk, csak annyit, hogy az első-hátsó futóművet, a kuplungot és a váltót Ford és Mercury modellekből vette át. Tény, hogy az Aftenposten című újság 1951. január 17-i bemutatója idején angol gyártmányú Ford V8-as Flathead dolgozott a kocsi orrában, de pár hónappal később a norvég televízió dokumentumfilmjében már egy 160 lóerős, Mercury-féle nyolchengeressel szerepelt, amelyhez kézi váltó kapcsolódott.
Lehet, hogy szép jövő állt volna a kocsi előtt és tényleg elindulhatott volna vele a norvég autóipar, de ekkor nem várt fordulatot vett a sztori: Lysell hirtelen elvesztette érdeklődését az összes szárazföldi jármű iránt, és Svelvik néven megtervezett egy motoros mentőcsónakot.
A Rally-t eladta, először Paul Wienckenek, akinek háromévnyi küzdelem után sikerült csak forgalomba helyeznie.
Innentől eléggé hányatott a kocsi sorsa, rengeteg kézen ment keresztül, voltak, akik saját ízlésük szerint alakítgatták: Studebaker hátsó szélvédőt kapott (de előre), aztán Jaguar lökhárítókat és Volvo hátsó lámpákat, végül az állapota is leromlott.
Végül Eirik Bole gyűjtőhöz került, aki pénzt és időt nem sajnálva, rengeteg munkával eredeti állapotúra restaurálta. A legnagyobb fejtörést a kupola rekonstruálása okozta, nem volt ugyanis minta hozzá, csak néhány fotó. Végül Magnus Ahlqist, a Motorima Coachbuilding szakértője egy 1954-es Pontiac Bonneville tanulmányautó hasonló építménye alapján mintázott hozzá buboréktetőt. 2012-ben lett kész a kocsi, rögtön utána érdekes módon Svédországban, a Stockholm melletti Hägerstenben be is mutatták, egy Lysell ipari formatervezői munkásságát méltató kiállításon.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil januári számában: