Nagy razziát tartottak a rendőrök, így bírságolták halomra a buszsávokban autózókat - videó

busz
Vágólapra másolva!
A legutóbbi, kétnapos akció során hatvan esetben intézkedtek a rendőrök a buszsáv szabálytalan használata miatt.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság január 10-én és 11-én újra kiemelten ellenőrizte a buszsávok használatát. Az ellenőrzés során a rendőrök

az autóbuszsáv jogosulatlan használata miatt 60, buszöbölben való megállás miatt három esetben helyszíni bírságot szabtak ki,

egy sofőrt pedig feljelentettek, akinek az autója is ki volt vonva a forgalomból.

Egyéb jogsértések miatt 14 további esetben szabtak ki helyszíni bírságot, és két feljelentést tettek. Voltak, akik átlépték a záróvonalat, kézben tartott mobiltelefont használtak, lejárt okmánnyal közlekedtek, és olyan is volt, aki kerékpársávon állt meg, vagy nem adott elsőbbséget a gyalogosnak a zebra előtt. Három sofőr közigazgatási bírságot kapott, amiért piroson hajtott át.

Egy embert egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt elfogtak, két másikat pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!