Nagyon kedvező újítás lépett életbe a külföldi autók behozatalánál, sokan nem tudnak róla

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
Megszűnhet a hosszú várakozás a külföldről behozott használt autók forgalomba helyezésénél.
Vágólapra másolva!

Hosszú ideig másfél-két hónapot is várni kellett egy uniós országból behozott használt autó honosítására, mert a kormányhivatalok alá tartozó vizsgálóállomások jelentősen túlterheltek. Egy módosításnak köszönhetően

már olyan szervezet is végezhet honosítást, amely országos lefedettségű vizsgaállomásokkal rendelkezik,

vagyis minden megyében van legalább egy ilyen telephelye. A Magyar Autóklub tavaly tavasszal kapta meg ezt a minősítést a közlekedésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) - írta a Vezess.hu.

A törvényi felhatalmazás alapján az Autóklub már el is indította a honosítást.

A szervezet 44 vizsgálóállomása közül egyelőre 32 helyen indult el ez a szolgáltatás.

A többi telephely is fokozatosan csatlakozik, amint megkapják az illetékes kormányhivatal engedélyét. Ez várhatóan heteken belül megtörténik.

Az eddigi tapasztalatok nagyon kedvezőek,

jelenleg 3-5 napon belülre tudnak időpontot adni honosításra, szemben a másfél-két hónapos kormányhivatali várólistákkal.

Az eljárás nyolcezer forintos hatósági ára nem változott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!