Huszonnégy magyar olimpikon felkészülését támogatja autóval a Toyota

Toyota
Vágólapra másolva!
Tizenkét sportág 24 magyar olimpikonjának párizsi felkészülését támogatják autókkal a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) kötött megállapodás értelmében.
Vágólapra másolva!
A támogatott sportolók között ugyanúgy vannak olimpiai bajnokok, mint ígéretes tehetségek Forrás: Toyota/Szabo-Jilek Ádám

Az autók ünnepélyes átadása alkalmából tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a Hungaroringen Gyulay Zsolt, a MOB elnöke kiemelte: a Toyota által biztosított járművek hatalmas segítséget nyújtanak a sportolóknak a felkészülés alatt felvetődő logisztikai nehézségek áthidalásában, ráadásul motivációt is jelentenek számukra a még jobb teljesítmény eléréséhez.

Gyulay Zsolt beszélget a támogatott sportolókkal Forrás: Toyota/Szabo-Jilek Ádám

"A párizsi olimpiáig ezek a sportolók különböző kiegészítő szolgáltatásokkal együtt használhatják ezeket a járműveket, ami nem minden országban van így, sok helyen ugyanis ezek a támogatások nem jutnak el a versenyzőkhöz" - jelentette ki Gyulay Zsolt. Hozzátette: a MOB számára "a sportoló az első", az pedig nagy segítség a szervezet számára, hogy a Toyota nemcsak nemzetközi, hanem a Magyar Olimpiai Bizottságnak is partnere.

A sajtótájékoztató végén az eseményen megjelent 23 sportoló ünnepélyesen átvette C-HR típusú, Magyarock matricával ellátott autóját Forrás: Toyota/Szabo-Jilek Ádám

A támogatottak: Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kozák Danuta és Kopasz Bálint kajakozó, Kapás Boglárka, Olasz Anna, Kenderesi Tamás és Rasovszky Kristóf úszó, Márton Anna, Siklósi Gergely és Szatmári András vívó, Lévai Tamás és Szőke Alex birkózó, Pupp Réka és Sipőcz Richárd cselgáncsozó, Kovács Sarolta és Marosi Ádám öttusázó, Pekler Zalán és Péni István sportlövő, Vas Kata Blanka kerékpáros, Boros Viktória súlyemelő, Patakfalvy Luca tekvondós, Bragmayer Zsanett triatlonos és Vadnai Benjámin vitorlázó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!