Figyelmeztetést adtak ki: veszélyes járművek jelennek meg tömegesen a magyar utakon

rendőrség vad
Vágólapra másolva!
A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely hazai útszakaszon felbukkanhatnak. Ilyenkor nő a balesetek száma is.
Vágólapra másolva!

Ha úti céljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, a mezőgazdasági járművek olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – figyelmeztet az Agroinform.

A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás,

4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Három méteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig megfelelő eszközökkel meg kell akadályozniuk.

A mezőgazdasági gépek gyakori felbukkanása a közutakon megnöveli a balesetek számát is.

Bár a rendőrség külön a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet külön nyilvántartást, az Agroinform 2021-ben felmérést végzett e balesetek főbb jellemzőiről. Az akkori több száz beérkező válaszból az derült ki, hogy a balesetek 33 százalékában a mezőgazdasági járművet vezető személy, míg 54 százalékában a másik résztvevő jármű sofőrjének felelősségét állapították meg. 13 százalékban ez a felelősség megoszlott a felek között.

A felmérés adatai szerint a balesetben részt vevő mezőgazdasági jármű legtöbbször, az esetek 73 százalékában traktor volt (a traktorok négyötöde valamilyen kapcsolt munkagéppel közlekedett), 7 százalék mezőgazdasági tehergépkocsi, a többi esetben egyéb mezőgazdasági munkagép volt részese az eseménynek. A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be. A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát, 7 százaléka a nem megfelelő kivilágítást, 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést tette a baleset fő okává.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!