Váratlan dolog történt az új magyar rendszámok ellenőrzésénél

rendszám
Vágólapra másolva!
Február elsejétől új rendszámokat vezettek be Magyarországon, ezeket azonban egyelőre nem lehet lekérdezni a hivatalos rendszerben.
Vágólapra másolva!

Július elsejétől teljesen új rendszámokat vezetnek be Magyarországon, a muzeális járművek rendszámtábláival azonban nem lehetett kivárni a nyarat. A korábbi rendszámok elfogyása miatt február elsejétől július elsejéig ideiglenes OT-táblák kiadása kezdődött el.

Az új táblák az OT-betűk mellett két számjegyet, egy kötőjelet és újabb három számjegyet tartalmaznak. Korábban az OT-betűk után négy számjegy szerepelt ezeken a rendszámokon.

Noha már csaknem két hónapja elkezdődött az új OT-rendszámok kiadása, a hivatalos, állami lekérdező rendszerben nem lehet ellenőrizni ezeket. A rendszer "hibás rendszámformátumként" azonosítja az új táblák karaktereit, de a Belügyminisztérium Origónak küldött tájékoztatása alapján a hibát hamarosan javítják.

"Az OT betűjelű, különleges rendszámok (két betűjelű és öt számjegyű) Jármű Szolgáltatási Platformon történő lekérdezése fejlesztés alatt áll" - írta a Belügyminisztérium.

A július elsején induló új rendszámrendszerről itt írtunk bővebben:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!