Rémlik még a Pontiac? Hiába volt nagy múltú márka az Egyesült Államokban, a válság és a General Motors átszervezése után, 2010-ben megszűnt. Mindig is a tápláléklánc alsó régiójában helyezkedett el az óriási konszernben, kicsivel az Oldsmobile alatt, de jóval a Chevrolet felett. A Pontiac vezetősége 1970-ben váratlan döntéssel lefokozta a kedvelt addigi zászlóshajót, a Bonneville-t, és az új a Grand Ville-t tette a helyére. Ezt a növelt tengelytávú modellt a mérnökcsapat a GM második legnagyobb alvázára, a B-plaformra ültette, és szedán, kupé, illetve 1973-tól kabrió felépítményekkel is kínálta.
Addig, amíg 1973-ban ki nem tört az olajválság, teljesen természetesnek tűnt, hogy alapáron 7,5 literes, V8-as motor volt az alap, a 6,6-os pedig a rendelhető változat, a rohamosan dráguló benzinnel és a szigorodó károsanyag-kibocsátási normákkal azonban a sorrend két évvel később megfordult, így a kisebbik változat került a szériamodellbe. Mindkét kivitelt a cég legendásan tartós, háromfokozatú Turbo-Hydramatic 400-as automataváltójával szerelték fel. A gyenge motorfék miatt két, kézzel kapcsolható lassú fokozat is megjelent: a sima lejmenetekhez való „S", és a sárban is használható „L".
Természetesen alapból járt szervófék és -kormány, míg az elektromos ablakemelő és ülésállítás, a viniltető, a tempomat, a légkondi, a kétsávos rádiós magnó és az állítható kormányoszlop a vevők kedvenc extrái közé tartozott. Így viszonylag könnyen elmosódtak a kategóriák és márkák közötti határok:
egy-egy mindenféle földi jóval telepakolt Grand Ville alig különbözött a belépő Oldsmobile Delta 88-asoktól.
Rövidke, alig öt éves életciklusa alatt folyamatosan frissítették, modellévenként előrukkoltak valami formaújdonsággal, így a Grand Ville minden évben másként nézett ki.
Végig megmaradtak az ikerfényszórók, de 1972-ig kisebb, V-forma hűtőmaszkot viselt, egy évvel később pedig már nagyobb és laposabb, lámpákig kihúzottat. 1974-ben visszatértek a kisebbik V-alakzathoz, egy évvel később szögletesek lettek a fényszórók, az utolsó szériát pedig átnevezték Grand Ville Brougham-re, és a korábbiaknál jóval gazdagabb alapfelszereltséggel készült. Végül a sorozatot az 1976-os modellévben futtatták ki, helyette újból a Bonneville lett a csúcsmodell, és a mindössze öt éves gyártási ciklus alatt összesen 272 ezer példányt sikerült eladni a szalonokban.
Tesztautónk 1973-as évjáratú és kupé, ez az évjárat látványos orrával, illetve más stíluselemeivel (például hátsó keréktakaróival) is kitűnik a Grand Ville-ek hosszú sorából. Mai gazdája Amerikából hozta, ahol korábban egyetlen tulajdonosa volt, egy tanárnő. Meglehetősen koszos volt ugyan a kocsi, sok apró horpadással, de hiánytalan, nagyszerű állapotban, végig vezetett szervizkönyvvel. Így aztán viszonylag kevés munka volt vele, az átfogó szépészeti beavatkozások mellett új folyadékokat, szíjakat, gumikat, lengéscsillapítókat és főfékhengert kapott, a hajtáslánchoz nem kellett nyúlni.
Sajnos a tengeri hazaúton az egyik első lengőkar elgörbült, valószínűleg ide akasztották a vontatókábelt, úgyhogy ezt kicserélték. Az utastér tökéletes állapotban maradt meg, beleértve a világos bőrkárpitot, csak ki kellett takarítani. Irdatlanul hosszúak, vastagok és nehezek az ajtók,
elöl-hátul óriási, háromszemélyes, puha, süppedős kanapén ülhetünk, minden irányban pazar a hely.
Kupé létére hátul is akkora, ha nem nagyobb a térkínálat, mint egy korabeli európai nagy limuzinban, csak bejutni nehezebb. Az ülések kézzel állíthatók, viszont mind a négy ablak elektromos.
Furmányosan oldották meg a biztonsági öveket, van csípő- és vállöv is külön bekötési pontokkal, tehát választhatunk, hogy melyiket (vagy mindkettőt) használjuk, de amíg legalább az egyiket be nem csatoljuk, sípol. Hidegen is csendesen duruzsol az irdatlan lökettérfogatú motor, a váltót D-be kattintva indulhatunk is. Bár nem tűnik acélosnak a teljesítménye, a 475 Nm-es nyomaték azért megteszi hatását, meglepően könnyedén lendül meg a több mint két tonnás behemót. Ilyen korú autónál a gyorsulási adatok figyelemre méltók, 10,2 másodperc alatt futja meg a 100 km/h-t.
THM-400-as automataváltója nem hiába szolgált az összes GM márkánál, sőt még Rolls-Royce-okban, Jaguarokban, és Ferrarikban is. Itt is kifogástalanul dolgozik, észrevétlenül és puhán kapcsol, visszafelé is. Bár sokkal többre képes, 80-90 km/h-val a legélvezetesebb a Pontiac, ilyenkor csendben mormog a V8-as, kevés a vibráció és a menetszél sem zavaró. Jól fekszik az úton, de a hosszirányú nyomvályúkat nem szereti, ilyenkor elkószál, gyakran korrigálni kell. Stabilitásában fontos szerepe van annak, hogy a modell még a korábbi, 64 colos „wide track" (azaz széles nyomtávú) alvázon fut.
Közhelyesen puha futóművén szépen ring a Grand Ville, hátsó merev hídja a klasszikustól annyiban tér el, hogy lap- helyett csavarrugókon és állítható lengéscsillapítókon fut. Utóbbiak tartályait a csomagtartóból lehet felfújni egy egyszerű szelepen át, kézi pumpával vagy akár a benzinkúton.
Persze a korszak amerikai cirkálóira jellemzően a Pontiac is billeg, kanyarban megdől,
de cserébe nagyszerűen egyengeti a nagy úthibákat is. Kormányműve fogasléces, de változó rásegítésű (a General Motors saját szerkezete), és 3,5 fordulatot kell tekerni ütközéstől ütközésig a volánt.
Meglepően közvetlenül irányítható a nagy kupé, a filmekben látott óriási holtjáték helyett kis kormánymozdulatokra is azonnali irányváltással reagál, és provokálás nélkül farolásra sem hajlamos: forszírozott tempónál inkább nehéz orrát tolná le az ívről. Kifejezetten erős a szervós, elöl tárcsa, hátul dob összeállítású fékrendszer, jól állítja meg az ilyenkor orrával szinte a földet túró kupét, amely élénk gyorsításra persze ágaskodik is. Természetesen a fogyasztása sem csekély, normál menetben 23 liter körüli, miként az értéke sem az: az ilyen ritka szépségeket meg kell fizetni.
Műszaki adatok - Pontiac Grand Ville Coupe (1973)
Motor: OHV-vezérlésű V8-as benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 7469 cm3. Furat x löket: 105,4 x 106,9 mm. Kompresszióviszony: 8,0:1. Teljesítmény: 218 LE, 3600/perc fordulaton. Nyomaték: 475 Nm, 2400/perc fordulaton.
Erőátvitel: háromfokozatú automataváltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elől kettős keresztlengőkaros, hátul merev tengely, hosszanti vezetőkarokkal. Elöl-hátul hidraulikus lengéscsillapítók, elöl-hátul tekercsrugók. Elöl tárcsa, hátul dobfékek szervóval.
Felépítmény: hatüléses, kétajtós acélkarosszéria alvázon. Hosszúság x szélesség x magasság: 5710 x 2022 x 1377 mm. Tengelytáv: 3150 mm. Csomagtartó: 459 l. Tank: 98 l. Saját tömeg: 2020 kg.
Végsebesség: 198 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 10,2 s.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil márciusi számában: