Olyan dolog történik a magyar használtautó-piacon, amire még soha nem volt példa

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
Továbbra sem üzemelnek az autógyárak teljes kapacitással, így változatlanul hosszúra nyúlik az új autók kiszállítási ideje világszerte. Ennek köszönhetően óriási az érdeklődés a használt autók iránt.
Vágólapra másolva!

Amíg az autógyártásban nem áll helyre a rend, és nem tudnak ismét teljes kapacitással gyártani az üzemek, addig a használt autók jelenthetik a megoldást a piacon. Ezt a prognózist pedig egyértelműen megerősítik a Datahouse használtautó-piaci statisztikái is: az autóátírások száma 2022 első negyedévében 12 százalékkal túlszárnyalta a 2021-es év hasonló időszakának eredményét. Idén januártól március végéig összesen 221 443 autó cserélt gazdát határon belül, amely

közel 24 ezer autóval több a 2021-es tulajdonosváltásoknál.

A tavalyi rekordévnek számított a használtautó-piacon, soha annyi autó nem cserélt gazdát hazánkban, mint 2021-ben. A jelenlegi érdeklődést látva 2022-ben újabb csúcseredmény születhet. Jelentős problémát jelent azonban, hogy nincs utánpótlás a kínálatban, így kevés minőségi használt autó érhető el Magyarországon, ráadásul azok is pillanatok alatt elkelnek.

A keresleti piacnak köszönhetően az árak továbbra is emelkednek, előfordulhat olyan eset, hogy egy két évvel ezelőtt újonnan vásárolt autó jelenleg többet ér az újkori áránál.

Fotó: Origo

A hazai szűkülő használtautó-kínálatnak köszönhetően nőtt az érdeklődés az importautók iránt, az első negyedévben ugyanis több mint 35 ezer négykerekű érkezett a határon túlról, amely szintén 12 százalékkal több a 2021 első negyedévében regisztrált mennyiséghez képest. A külföldről érkező gépjárművek azonban nem segítik a hazai autóállomány fiatalodását, mivel 67 százalékban tíz évnél idősebb modellek érkeztek Magyarországra. A határon belüli átírások esetében még rosszabb a helyzet: a magyarok 76 százalékban vásároltak olyan autót, amelynek a gyártási éve 2012-es, vagy annál korábbi.

A használtautó-piacon 2022 első három hónapjában legtöbben alsó-közép-, kisautó- vagy felső-középkategóriájú modelleket vásároltak, de népszerűek voltak az egyterű modellek is.

A legkeresettebb márkának az Opel (25 961 autó), a Volkswagen (21 817) és a Suzuki (19 264) számított.

A prémiummárkák közül az Audi, a BMW és a Mercedes is a legjobb tízben végzett.

A típusok rangsorát az Opel Astra vezeti a Suzuki Swift és a Ford Focus előtt, közvetlenül megelőzve a Volkswagen Golfot és a Passatot. A legjobb tízbe a Skoda Octavia és a Volkswagen Polo is befért. A használt autók iránt a legélénkebb kereslet Budapesten és Pest megyében volt, a legkevesebben Nógrád megyében és Tolna megyében vásároltak használtan négykerekűt - áll a Das Weltauto közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!