Újabb balatoni nagyváros válik elérhetővé gyorsforgalmi úton

autópálya m70
Vágólapra másolva!
Keszthely is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba, a négysávos út létrehozatalához már az építési engedély és a kisajátítási tervek is rendelkezésre állnak.
Vágólapra másolva!

Megjelent az ajánlati felhívás a Keszthely gyorsforgalmi elérhetőségét megteremtő projektre. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában

az M7-es autópályát és Zalaegerszeget összekötő M76-oshoz kapcsolódva épül ki Keszthely bekötése,

amelynek legutóbb a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasza készült el a Strabag kivitelezésében - írta a Magyar Építők.

Forrás: NIF Zrt.

A négysávos főúti bekötés a 71-es bővítésével jön létre:

a 108+147-es, illetve a 110+935,37-es kilométerszelvények között vagyis 2,8 kilométeren négysávosítják a a városba vezető főutat. A projektben a 71-es, a 75-ös főutak és a 7348-as út körforgalmi csomópontját turbó körforgalommá építik át. Mindezeken túl a 71-es főút meg is újul a 112+961,5-ös és a 116+108-as kilométerszelvény között.

A hirdetményből kiderül, hogy az építési engedély a tárgyi szakaszra rendelkezésre áll, ahogy a kisajátítási tervek is. A beruházásban emellett a Balatoni Bringakör keszthelyi szakaszán fejlesztik a kerékpárforgalmi létesítményeket. Ennek során az önálló kerékpárúti szakaszok burkolatszélességét 3,3 m-re építik ki, valamint a Csóka-kő-patak felett a meglévő híd helyett új hidat építenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!