Újabb dízelbotrány rázhatja meg az autóipart, egy magyar autógyártó is érintett

kipufogó, emisszió
Vágólapra másolva!
A világ negyedik legnagyobb autógyártója, a Stellantis-csoport esetében felmerült, hogy trükközhetett a károsanyag-kibocsátást mérő szoftverekkel. A frankfurti ügyészség a Magyar Suzukinál is nyomoz.
Vágólapra másolva!

A Magyar Suzuki Zrt. a Világgazdaságnak megerősítette, hogy az általuk korábban gyártott dízeljárművekkel kapcsolatban vizsgálat folyik.

- közölte a társaság.

A Reuters híre szerint az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) összehangolt fellépésének részeként a németországi, az olaszországi és a magyarországi ügyészek is vizsgálatot folytatnak az ügyben.

Az Eurojust szerint a razziákra egy, a japán gyártó autóinak motorjaiban használt eszköz miatt volt szükség.

Ezeket az eszközöket a gyanú szerint a Fiattól származó dízelmotorokban használták,

hogy a járművek nitrogén-oxid kibocsátása megfeleljen az uniós előírásoknak, majd ezeket a motorokat a magyarországi üzemben szerelték be az autókba.

A hollandiai közúti hatóság már 2020 januárjában megállapította, hogy többek között a Suzuki is megsértette az Európai Unió károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályait, a Vitara dízelmotoros változata a hivatalos adatokhoz képest sokkal több káros anyagot bocsátott ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!