Egyelőre kétféle hajtáslánccal kapható az EQE: a kiindulópontot a 350+ jelzésű változat jelenti, amelyben egy 292 lóerős, 565 Nm nyomatékú állandó mágneses villanymotor hajtja a hátsó kerekeket egyetlen áttételen keresztül. Már ez sem nevezhető lassúnak, mivel 6,4 másodperc alatt gyorsul fel százra, és 210 km/h a végsebessége, de egy teslás csak legyint ezekre az adatokra. Nekem a menetpróbán szerencsém volt, mert a sok 350+ helyett véletlenül sikerült kifognom egy AMG 43-ast, ami jelenleg a csúcsverziónak számít. Ebben már két villanymotor dolgozik,
a hajtásrendszer kombinált teljesítménye 476 lóerő, össznyomatéka pedig 858 Nm.
Utóbbi 108 Nm-rel több, mint amennyit annak idején a V10-es TDI tudott a Volkswagen Touaregben - tudják, ez volt az a SUV, ami könnyedén elvontatott egy Boeing 747 Jumbo Jetet a híres videóban.
A 2,45 tonnás Mercedes-AMG EQE 43 4MATIC (tényleg ez a hivatalos neve) jóval fürgébb a 170 kilóval könnyebb alapmodellnél, 4,2 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet (ha az akku töltöttsége minimum 50 százalékos), igaz, a 210 km/h-ban korlátozott végsebessége nem nagyobb. Hamarosan érkezik a "nagy" AMG, az 53-as jelzésű igazi csúcsverzió is, amiben már 626, sőt, a Dynamic Sport Csomag megvásárlásával 687 lóerőt képes leadni a dupla motoros hajtáslánc. Ez a verzió 3,3 másodperc alatt képes felgyorsulni százra, és akár 240 km/h-val is mehet, bár egy Porsche Taycan Turbo S-t vagy egy Tesla Model S Plaidet így sem tud megverni.
Az általam kipróbált EQE AMG 43-asban Comfort, Sport, Sport+ és csúszós útra való üzemmódok közül lehetett választani, mindegyik saját gázpedál karakterisztikával, kormányerővel, műmotorhanggal, és csillapítás-feszességgel rendelkezett, és légrugózás esetén a hasmagasság is változott (Sportban 15 mm-t süllyed a kasztni). Sőt, még a maximális teljesítmény is, a csúszós módban például csak 50, Comfortban 85, Sportban 90 százalékot kapunk, a teljes 476 lóerőhöz muszáj volt a Sport+-t választani.
Az AMG EQE 43 vezetése során elsőre az tűnt fel, hogy a kezelőszervek ugyanolyan finoman, precízen működnek, mint a normál Benzekben, és hogy még villanyautó-mércével is elképesztően kevés zaj jut be az utastérbe. Ez valószínűleg az áramvonalas és merev karosszérián kívül a dupla oldalüvegezésnek, és a gondos zajszigeteléseknek köszönhető. Persze a speciálisan elektromos autók számára fejlesztett Michelin Pilot Sport EV gumik sem lehetnek túl hangosak, pedig elöl, 265, hátul 295 mm szélesek. Alapesetben adaptív csillapítású, acélrugós, elöl-hátul többlengőkaros futóművel kap az EQE, de 878 ezer forintért az EQS-hez széria, állítható hasmagasságú,
háromkamrás légrugózás is rendelhető.
Ez az EQE AMG-hez is széria, ráadásul sportosabb hangolással, vastagabb kanyarstabilizátorokkal, nagyobb igénybevételre tervezett kerékcsapágyakkal, lengőkarokkal és csonkállványokkal.
Nem csoda, hogy egy légrugós luxusautóhoz képest kissé feszes a futómű, de egy AMG sportlimuzinhoz képest bőven elfogadható a komfort, csak keresztbordák és a fekvőrendőrök ütései voltak a vártnál jobban érezhetők. Mint minden modern villanyautóban, a gázadásra azonnali, erőteljes gyorsulás a válasz, de a 4,2 másodperces sprintidő ellenére sincs az a durván hátbaverős élmény, mint egy Teslában, ahhoz meg kell várni az 53-as AMG-t.
Vannak ugyan váltófülek a kormány mögött, de ezekkel nem sebességet, hanem energiavisszatáplálás-erősséget lehet változtatni,
mégpedig három állásban. Az egyik szélső érték, amikor egyáltalán nincs motorfék-hatás, a másik véglet a kvázi egypedálos mód, a középső meg olyan, mint amikor egy normál autóban motorféket érzünk. Van még egy adaptív mód is, ami a domborzattól és a forgalomtól függően variálja a visszatöltést.
Nem olyan lézerprecíz a kormány, mint a Porsche Taycanban, azért így is elég finom, és a gyorsan vett kanyarokban a 2,5 tonnás tömeg helyett inkább azt érezni intenzíven, hogy a súlypont közel van az aszfalthoz, rengeteg a tapadás, és minimális a karosszériadőlés. Méretéhez képest meglepően agilisan vált irányt a villany-Mercedes, ami részben az összkerékhajtás és -kormányzás érdeme, itt érdemes megemlíteni, hogy az AMG-k esetében legfeljebb csak 3,6 fokot fordulnak a hátsó kerekek.
Kár, hogy a fékpedál nem olyan kemény, jól adagolható, mint egy Taycanban,
pedig a tesztautóban benne volt a feláras, 2,1 millió forintba kerülő karbon-kerámia féktárcsaszett is (csak elöl), ráadásul az AMG mérnökei külön a saját ízlésükre hangolták az elektromos fékrásegítőt, de így sem volt teljesen sima az átmenet az üzemi és a regeneratív fékezés között.
Ha az EQE jelenti a közepes méretű Mercedes limuzinok jövőjét, akkor megnyugodtam, mert még kabalákkal teleaggatott, műbőr üléses, vajszínűre fóliázott német taxi kivitel is csodásan finom működést adhat. Ettől függetlenül remélem, a hagyományos E-osztály még azért kap egy utódot, mert a klasszikus, háromdobozos limuzin forma, a mélyebb üléshelyzet és a remek, hibrid motorok miatt azt is nagyon lehet szeretni.
Persze egy jó darabig még nem ilyenekkel fognak taxizni Németországban, mivel az EQE-ből a legolcsóbb is
30,2 millió forintba kerül,
ami pontosan másfélszerese egy E 200d alapárának. Az EQE AMG 43 pedig 44 milliótól indul, de a kipróbált, gazdagon felextrázott tesztautó 53 milliónál is többe került. Ez csak az EQS-hez képest nevezhető kedvezőnek, (a nagy testvér alapár-listája ugyanis 46-57 millióig tart), viszont ameddig az Audi és a BMW nem jelentkezik a saját, 5 méter körüli elektromos szedánjával, addig a Mercedes lényegében csak a Teslával versenyez.
Az EQS viszont egy minőségi villanyautó lett tekintélyes hatótávval és jó töltési opciókkal, ráadásul a tudása, a helykínálata és a belső kivitelezése is veri a Tesla Model S-ét. Csak gyorsulni ne akarjunk vele az amerikai vetélytárs ellen, mert abból még a lassabb is veri a legfürgébb EQE-t.