Igazi aranykornak számított a motorizáció történetében az 1960-as évek második fele, egyre több lóerőt szállítottak a mérnökök, és vonzó, kreatív formaterveket a dizájnerek. Az olaszok például nagy mennyiségben építették az érdekes széria- és tanulmányautókat, a sportkupék felhozatala pedig lenyűgöző volt – egyre több cég ismerte fel, mekkora presztízst jelent ilyet tartani kínálatban. Ausztrália legnagyobb autógyára, az 1931 óta amerikai kézben lévő Holden azonban ritkán mutatott be különleges koncepciókat, kínálatának egy része amerikai vagy európai GM-modellek átirata volt.
Meglepetés volt tehát Ausztráliából a Torana GTR-X projekt, amely 1969-ben indult kétdimenziós álomként, és Philip Zmood, a márka főstilisztája vetette papírra.
Ő négy évvel korábban frissdiplomás ipari formatervezőként érkezett a Holdenhez, és villámgyors karriert futott be,
később pedig a szintén a konszern érdekeltségébe tartozó Opelnél folytatta. A költségeket alacsonyan tartandó a már létező utcai Torana technikáját használták fel: az alsó-középkategóriás modell eredetileg az angol Vauxhall Viva leszármazottja volt, de a második generáció (LC) egyre izgalmasabb sportkiviteleket hozott.
Közülük is kiemelkedik a rali- és pályaversenyekre kitenyésztett a GTR XU-1 modell, amely végül a koncepcióautó műszaki donorja lett. Orrában háromliteres, soros hathengeres, 160 lóerősre tuningolt motor dolgozott, amely négyfokozatú kézi váltóhoz kapcsolódótt. Mint a többi Torana, a GTR-X is alvázas volt, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merevtengelyes futóművel, de ezeket át kellett dolgozni, hogy megfeleljenek a rövidebb tengelytávú és szélesebb prototípusnak. Zmood lapos, üvegszálas műanyag karosszériát tervezett, így a kész kocsi mindössze 1043 kilót nyomott.
Három példány készült a nagyon látványos, bukólámpás és kétüléses kupéból, de közülük csak egy volt működőképes, ezt 1970-ben hivatalosan be is mutatták. Különlegessége volt a márkánál elsőként alkalmazott négy tárcsafék is.
A gyár eleinte nagy reményeket fűzött hozzá, még reklámbrosúrát is nyomtattak és kisfilmet is forgattak,
csakhogy a Holdent 1931 óta birtokló General Motors nem támogatta a sorozat piacra küldését, hiszen már ott volt házon belül a német Opel GT. Más források szerint a Datsun 240Z ausztráliai sikere ölte meg a GTR-X-et, emellett a kis széria költségeitől is tartottak Detroitban.
A járóképes példány egy ideig Melbourne-ben, egy Holden szalonban állt, majd országszerte több múzeumban és kiállításon is turnézott, sőt, az Egyesült Államokba is elküldték, egy, az autódizájn 75 évét bemutató tárlatra. Végső állomáshelye az Adelaide melletti Birdwood National Motor Museum lett, ma is ott látható felújítva, az eredeti fehér színében (egy időben átfényezték szürkére). Állítólag létezik még egy példány, amely ma egy egykori Holden dolgozóé, aki a karosszéria öntőformáját is megszerezte – ha ez igaz, akkor egyedileg, modern hajtással ma is le lehetne gyártani belőle párat.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil októberi számában: