A férfi 2020. augusztus 22-én érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett autóval a XI. kerületi Egér úton a belső forgalmi sávban, a megengedett 70 helyett kb. 85 km/h-s sebességgel. Egy vele azonos irányban közlekedő másik sofőr - az irányjelzőt szabályosan használva - a külső forgalmi sávból sávváltás után elé került.
A férfi a közlekedési helyzet miatt ingerült lett, mutogatni kezdett, majd gyorsított, végül az autóját egy hirtelen mozdulattal jobbra kormányozva bevágott a másik autó elé, és büntetőfékezett.
Az autó vezetője próbálta elkerülni az ütközést, eközben nekiütközött a belső forgalmi sávban szabályosan haladó autónak. A vádlott a másik két autó ütközését észlelte ugyan, de nem állt meg, hanem
a lehúzott ablakon kinyúlva feltartott hüvelykujját mutatta a sértettek felé, majd elhajtott.
A balesetet térfigyelő és fedélzeti kamera is rögzítette.
A két autóban több mint másfél millió forintos kár keletkezett. A férfit közúti veszélyeztetéssel, valamint rongálással vádolják: felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől való eltiltást indítványoztak vele szemben.