Soha nem látott, mindenki számára hasznos újítást adtak át az M0-snál - videó

m0
Vágólapra másolva!
Már fényjelzés is figyelmezteti azokat, akik a forgalommal szemben hajtanának fel az M0-sra.
Vágólapra másolva!

A gyorsforgalmi utakon rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére az autósok a forgalommal szemben hajtanak fel az útra. Ennek visszaszorításában segíthet a Mobilkép Kft. eszköze, amely radarral érzékeli a rossz irányból érkező járművet és erős, villogó fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre.

A Magyar Közút kísérleti programjának részeként helyezett ki két ilyen villogó, változtatható jelzésképű táblát Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópontjának egy-egy lehajtóágán.

Csak a hazai autópályákon 18 személyi sérüléssel járó baleset történt szembe haladó járművek ütközése miatt 2018. január 1. és 2021. december 31. között, ezek közül öt halálos kimenetelű volt. Számos alkalommal történik anyagi káros baleset is, sőt olyan is előfordul, hogy a vétkes baleset nélkül megússza az esetet.

Két évig tesztelik az újítást. A cél meggyőződni arról, hogy a tábla teljesen üzembiztos, és valóban csak a rossz irányból érkező járművekre riaszt, máskor nem villog.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!