Vágólapra másolva!
A rajongók utoljára 2023-ban kaptak friss információkat a legendás autóversenyző állapotáról, amikor arról számoltak be, hogy Schumachert egy Mercedes AMG sport kocsival vitték el egy körre, hogy stimulálják az agyának azon területeit, amelyeket egykor a versenyzéshez használt.

Michael Schumacher nemcsak az autóversenyzés, a Formula-1 legendája, hanem az egész egyetemes sporté is. A német világsztár hétszer lett világbajnok a száguldó cirkuszban, azonban 2013. decemberében egy majdnem végzetes sí baleset következtében olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy azóta sem lehet pontosan tudni, hogy van, miként kommunikál a körülötte lévő emberekkel.

A korábbi Ferrari-főnök Jean Todt a baleset óta többször is beszélt az autóversenyző állapotáról. Egy francia magazinnak adott interjúban tavaly év végén azt mondta: „Michael itt van, így nem hiányzik nekem. [De] egyszerűen már nem az a Michael, aki volt. Más lett, és csodálatosan gondozzák őt a felesége és a gyerekei, akik megvédik őt. 

Az élete most más, és nekem megadatott az a kiváltság, hogy megoszthatom vele a pillanatokat. Ennyit kell mondanom. Sajnos a sors tíz évvel ezelőtt lesújtott rá, ő már nem az a Michael, akit a Forma-1-ben ismertünk."

A pletykákat, miszerint Schumacher képtelen beszélni, fia, Mick is megerősítette az apja életéről szóló 2021-es Netflix-dokumentumfilm során. Azt mondta: „Azt hiszem, apa és én, mi most másképp értenénk meg egymást.” Schumacher állapotáról a balesete óta nagyon keveset lehetett tudni a felesége, Corinna és a belső köre által bevezetett szigorú titoktartási szabályok miatt. De különböző pletykák láttak napvilágot ez ügyben, az év elején a korábbi brit F1-es sztár, Johnny Herbert azt mondta, hogy „másodkézből” hallotta, Schumacher már képes „leülni a vacsoraasztalhoz”.

2020-ban Elisabetta Gregoraci, Schumacher egykori főnökének volt felesége azt szivárogtatta ki, hogy a pilóta már csak a szemével tud kommunikálni. 2019-ben arról számoltak be, hogy őssejt kezelésen esett át az idegrendszerének újraélesztése érdekében, és a párizsi Georges Pompidou Európai Kórházban végezték el ezt az eljárást. Az orvosok akkoriban arról számoltak be, hogy Schumacher „magánál van”, de további információkkal nem szolgáltak. Még korábban, 2015-ben az olasz média arról számolt be, hogy képes volt sírni gyermekei hangjára és felismerni az arcokat, ami a „hosszú, lassú felépülés” jele.

Ezt Philippe Streiff, egy másik korábbi F1-es pilóta megjegyzései követték akkor, aki a francia médiának azt mondta, hogy Schumacher „még nem nyerte vissza a beszédképességét”, de „kezdi felismerni a hozzá közel állókat”. Streiff azt is elmondta, hogy Schumacher lebénult, kerekesszékben ül, nem tud beszélni és memória problémái vannak. Schumacher családja vitatta akkor ezeket a megjegyzéseket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!