Csak egy appot kell letölteni, ezután bárki vezethet vadonatúj Teslát Budapesten

Vágólapra másolva!
Elindul az állomásalapú közösségi autómegosztás Budapesten. Nem akármilyen autót lehet kibérelni.
Vágólapra másolva!

A Mol Limo Tesla Model 3-mal indítja el új szolgáltatását, az úgynevezett állomásalapú közösségi autómegosztást Limo Fix néven. Az új megoldás lényege, hogy egy kijelölt állomásról kell felvenni és ugyanott is kell leadni az autót.

A Teslá(ka)t a budapesti XI. kerületi, Hunyadi János út 2. szám alatti Mol-kúton lehet felvenni, illetve leadni. A Teslát előre le kell foglalni Mol Limo applikációban, legfeljebb 30 nappal, illetve legalább három órával a felhasználás előtt. A lemondás – legkésőbb 24 órával a bérlés kezdete előtt – ingyenes.

Forrás: Mol Limo

A Limo Fix szolgáltatást bármelyik felhasználó igénybe veheti, aki betöltötte a 30. életévét és a bankkártyáján rendelkezésre áll a tervezett bérlési időnek megfelelő fedezet, amit minden esetben előre fizet a bérlő. A Teslák napi bérlésben elérhetők, egy nap – azaz 24 órányi használat – 54 900 forintba kerül. Ez a díj országos autópálya-matricát, illetve napi 200 ingyenes kilométert tartalmaz, az ezen felüli extra kilométerekért 99 forintot kell fizetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!